Kerékpárforgalmi létesítmények építése Békéscsabán

2017. december 21. 08:35 | behir.hu

 „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés megvalósítása Békéscsabán a Körte sor – Gyulai úti, a Berényi úti és A Pataky László – Franklin utcai kerékpárforgalmi létesítmény létrehozásával” - TOP- 6.4.1-15-BC1-2016-00001

 

A projekt elszámolható összköltsége 813 000 000 Ft, a támogatás 100%-os intenzitású.

A projekt megvalósítás tervezett időtartama: 2016.október 01. – 2018. december 31.

 

A kiviteli munkálatok 2017. szeptember 25-én megkezdődtek, befejezésének tervezett időpontja 2018. szeptember 30.

 

Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata a „Fenntartható városi közlekedésfejlesztés” című felhívásra benyújtott pályázaton nyert támogatásból az alábbi fejlesztéseket valósítja meg:

 

  • Körte sori és Gyulai úti kerékpárút létesítése

A kivitelezési munkák előrehaladásával az év végéig elkészül a kerékpárút a Gyulai úton a CsabaPark bejáratától 450 méter hosszan, valamint a Körte sor és a körforgalom közötti szakaszon, továbbá a Körte sor Gyulai út és a Reál C+C Áruház bejárata közötti szakaszán. Párhuzamosan megépítésre kerül a Gyulai úton a Körte sor és a körforgalom közötti csapadékvíz csatorna.

  1. június 30-i befejezési határidővel az alábbi munkálatok elvégzése történik meg:
  • januárban elkészül a csapadékvíz csatorna Gyulai út és a Degré utca közötti teljes szakasza,
  • februárban és márciusban elkészül a Degré utca és az Élővíz-csatorna közötti teljes szakasza,
  • 2018 márciustól folytatódik a Körte sori kerékpárút építés.

 

  • Berényi úti önálló kerékpárút
  1. végéig a 30-as beton csapadékvíz rendszer kiépítése történt meg tisztító aknákkal illetve a terveknek megfelelő víznyelőkkel a Vigasz utcától a Dessewffy utcáig. Ezen a szakaszon a meglévő házi csapadékvíz kikötések az új rendszerbe a terveknek megfelelően bekötésre kerültek. A kerékpárúton kívül eső víznyelő és tisztító aknák tervezett beton gallérjai 2018-ban kerülnek kiépítésre.

Kerékpárút szerkezet építése történt meg, kisebb megszakításokkal, a Széna utca - Mokry utca, Munkás utca - Zrínyi utca között, illetve a Zrínyi utca és Vigasz utca egy szakaszán.

A kapubejárók szegélyezése és végleges megépítése, illetve a végleges tereprendezés 2018-ban esedékes a teljes szakaszon. A kiviteli munkálatok folytatása 2018. február végétől várható.

A további szakaszok Szarvasi út - Vigasz utca között, a Vigasz utca - Zrínyi utca fennmaradó része és Mokry - Munkás utcai szakasza is 2018-ban kerülnek megépítésre. A Szarvasi út - Vigasz utca közötti kerékpárút szakasz az új építésű csatorna, a Mokry és Munkás utca közötti szakasz közmű kiváltás miatt 2018-ban kerül kivitelezésre.

Jelenleg a megépült részeken a kerékpárút lezárásra került, figyelemfelkeltő és figyelmeztető táblák kerültek kihelyezésre.

 

  • Pataky László utcai kerékpárút és Franklin utcai kerékpársáv

A Pataky László utcában a 30-as beton csapadékvíz csatorna építése megtörtént a vasút és Franklin utca között. A kerékpárút is megépítésére került a Stromfeld és Franklin utca között. Ezen szakaszon az új kapubejárók is elkészültek a terveknek megfelelően.

A Stromfeld utcánál az új buszmegálló is elkészült és átadtuk a forgalomnak. A mögötte tervezett gyalog- és kerékpárút szakasz 2018-ban kerül megépítésre.

A 30-as beton csapadékvíz csatorna megépült a Szarvasi út és a Vasút között. A kerékpárút ezen a szakaszon 2018-as évben kerül megépítésre.

A Franklin utcai szakasz a Pataky utca és Franklin utcai csomóponttal együtt 2018-ban épül meg. Ezen szakaszon a munkák várhatóan 2018. februárban folytatódnak a bontásokkal.  A közmű kiváltások, oszlop áthelyezések 2018. márciusában indulnak.  Ezek után kezdődik a szegélyépítés és szerkezetépítés.

 

Az építés megkezdését követően a kerékpárutak létesítésével közvetlen érintett ingatlantulajdonosok észrevételeit, panaszait megvizsgáljuk és a projekt keretein belül a lehetőségek szerint megoldást keresünk azokra.

Leggyakoribb észrevétel a kapubejárókban történt parkolás ellehetetlenülésével kapcsolatban érkezett. Rögzíteni kívánjuk, hogy a kapubejárók az egyes ingatlanok megközelítését szolgálják, tehát a közlekedési szabályok szerint nem gépkocsiparkolók. Kétségtelen, hogy a kerékpárút létesítése korlátozza a kapubejárókban történő várakozást, de az ingatlanra való behajtás idejére úgy a kerékpárút, mint a járda igénybe vehető.

Azokon a helyeken, ahol parkoló létesítésének igénye merül fel, a közút kezelőjének és az ingatlan tulajdonosi jogait gyakorlójának a hozzájárulásával külön engedély alapján lehet gépkocsiparkoló(ka)t létesíteni. Erre a kerékpárút beruházás részeként, az arra rendelkezésre álló forrásokból nincs lehetőség.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt., a Berényi út (46169 jelű országos közút) kezelője bármikor rendelkezésre áll a lehetséges megoldások kölcsönös érdekek szerinti kialakításában. Amennyiben sikerül ilyet találni, természetesen az esetleges párhuzamos parkolók vagy leállósáv kialakítása az adott ingatlannal rendelkezni jogosult beruházásában kell, hogy megtörténjen.

 

A Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft, mint az uniós támogatásokkal megvalósuló közlekedésfejlesztési beruházások lebonyolítója az önkormányzattal, mint építtetővel továbbá az érintett út és közműkezelőkkel, valamint hatóságokkal egyezteve törekszik arra, hogy a városban több helyszínen folyamatban lévő építkezésekkel kapcsolatos panaszokat, észrevételeket lehetőségei szerint megnyugtató módon orvosolja.

 

A lakosok türelmét és megértésüket köszönjük, kellemes ünnepeket kívánunk!

 

További információ kérhető:

Békéscsabai Városfejlesztési Nonprofit Kft.

Telefon: 06 +36/66/241-791

E-mail: bcsvarosfejlesztes@bcsvarosfejlesztes.hu

További programok »

FEL