Halálos baleset történt a 47-es főúton Székkutas és Orosháza között szombaton délelőtt - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Nem csak látniuk, hanem látszódniuk is kell a közlekedés résztvevőinek – hangsúlyozza a rendőrség évről-évre. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ennek jegyében idén is figyelemfelhívó, kerékpáros akciót szervezett.
Személygépkocsi ütött el egy nőt Tótkomlóson, az idős asszony életét vesztette. Az autó vezetője későn fékezett, ezért nem tudta elkerülni az ütközést. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A 29 éves, büntetett előéletű mezőberényi férfi előszeretettel tört be külterületi tanyákba, telephelyekre, ahonnan főleg gázolajat és szerszámokat tulajdonított el.
A Gyulai Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás bűntette miatt kezdeményezte egy 42 éves kötegyáni férfi letartóztatását, aki még augusztus végén zsarolt meg egy méhkeréki férfit.