Három személygépkocsi ütközött össze Békéscsaba határában, négyen súlyosan egy férfi pedig könnyebben megsérült. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
Koldulás közben lopta ki jótevője kezéből a pénztárcát az a férfi, aki július elején betört, majd tetten érték az orosházi gyermekélelmezési intézmény konyhájába. Korábban kerékpárt és vízmelegítőt is lopott, most vádat
A Békési Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem miatt kezdeményezte egy mezőberényi illetőségű testvérpár – egy 43 éves férfi és egy 35 éves nő – letartóztatását, akik 2020 szeptembere és 2021 februárja között úgynevezett „kristállyal” üzleteltek.
Tavaly novemberben egy tehergépkocsi vezetője ütött el Vésztőn egy kerékpáros fiatalt, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát .
Mintegy 5600 megosztást kapott a Facebookon egy állatvédő egyesülethez köthető tacskó fajtamentő oldal posztja, amely több száz, Békés megyéből elrabolt kutya szívbemarkoló történetéről szólt. A rendőrség nem erősítette meg az információkat, viszont a bejegyzés a közzétételhez képest immár jelentősen módosult. Az ügyet kirobbantó állatvédő mindeközben váltig állítja, hogy mindaz, amit a közlés alapjaként elmondott, igaz.