Kastélyba mennek a gyulaiak

2016. március 2. 07:04 | Mikóczy Erika

Elindult az a regisztrációs felület, ahol a gyulaiak időpontot foglalhatnak a március közepén átadásra kerülő Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont bejárására. A regisztráció első napja igazolta: hatalmas az érdeklődés a kastély iránt.

Két évvel az alapkőletétel után, március 18-án hivatalosan is átadják a Gyula belvárosában álló, egykori Almásy-kastélyban kialakított látogatóközpontot, s benne a Hétköznapok és ünnepek egy alföldi kastélyban című állandó kiállítást. A Magyar Turizmus Zrt. az idei év 12 legjobban várt turisztikai újdonsága között tartja számon a nyitást. A helyiek már a hétvégén megismerhetik az épületet; a városvezetés egyetértésével ugyanis a Gyulai Almásy-kastély Látogatóközpont munkatársai úgy döntöttek, március 4-étől 9-ig egyfajta próbaüzemben először a fürdőváros lakóinak mutatják be az épületet. Délelőtt 10 és délután fél 5 között negyed óránként indul egy-egy másfél órás tárlatvezetés.

A hatalmas érdeklődés miatt a kastély az első napokban csak vezetéssel nézhető meg. Az állandó kiállítás az arisztokraták mellett a kiszolgáló személyzet életére, hétköznapjaira koncentrál, megtartva természetesen az eredeti tereket; ezek mérete azonban nem engedi meg, hogy 20-25 főnél nagyobb csoportok induljanak az épület megismerésére. A látogatóközpont munkatársai azt is kérik egyúttal a gyulaiaktól: a hibákat, hiányosságokat jelezzék számukra, hogy a városba érkező turisták már valóban egy tökéletesen működő attrakció részesei lehessenek.

A regisztráció első napjának tapasztalatai megerősítik, hogy óriási az érdeklődés a gyulaiak körében az Almásy-kastély iránt. Hat órával a bejelentkezésre létrehozott felület aktiválását követően mintegy 200 regisztráló 1200 körüli helyet foglalt be. Akad köztük 1-2 fős foglalás, de teljes osztályokat is regisztráltak azokat vezető tanítók.

A március 4-9. közötti kastélybejárásra a helyek elfogyásáig folyamatosan jelentkezhetnek be a gyulaiak a város és a művelődési központ honlapjáról, illetve az Almásy-kastély Látogatóközpont Facebook oldaláról elérhető online felületen, vagy a 650-218-as telefonszámon.

FEL