Karácsonyi hangverseny a békéscsabai katolikus általános iskolában

2017. december 20. 16:45 | behir.hu

Több, mint hetven gyermekszereplő részvételével tartották meg a hagyományos karácsonyi hangversenyt a békéscsabai Savio Szent Domonkos Katolikus Általános Iskolában.

Caimacan Klára igazgatónő elmondása szerint az elmúlt évek legszínvonalasabb karácsonyi hangversenyét hallgathatta meg a több száz főnyi közönség. Ez a tanév egyik legjelentősebb rendezvénye, amelyen a legtöbb szülő, hozzátartozó is megjelenik az iskolában.

Az ünnepséget a második osztályosok nagy sikerű betlehemes játéka indította Braunné Fodor Zsuzsanna tanárnő felkészítésével. Ezt követően a zeneiskolás tanulók egyéni hangszeres műsorszámait hallgatták meg a jelenlévők, majd Varga Zsolt vezetésével a katolikus iskola gitárzenekara adta elő műsorát. A hangversenyt az ebben az évben ötven főre gyarapodott Savio Gyermekkórus karácsonyi énekekből álló műsora folytatta Szák Kocsis Péter vezetésével. Vendégként szerepelt a gyermekkórust patronáló Páduai Szent Antal Kamarakórus Rázga Józsefné vezényletével. Végül a felnőttekből és gyermekekből álló összkar vendégművészekkel kiegészülve karácsonyi kórusművekkel zárta a több mint kétórás hangversenyt.

Sz. P.

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL