Kamrapocok: Középpontban a gyermekproblémák feldolgozása

2017. november 19. 16:04 | Papp Ádám Sándor

Szombaton délután a DirAct Art és a Miskolci Csodamalom bábszínház koprodukciójának ősbemutatóját adták elő, Fekete Ádám Kamrapocok című művét, a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban.

Frici zárkózott fiú, aki egy vidéki kisbolt raktárosaként dolgozik teljes elszigeteltségben. Hétköznapjait a bolt kamrájában tölti, és az ott felhalmozódó rendetlenség elpakolásával foglalkozik. Anyukáján kívül, akivel mindennap beszél telefonon, senkivel nem áll szóba, és nem is keresi mások társaságát. Egyetlen barátja Bonmó, a kamrapocok – egy apró lény, akit Frici maga hozott létre, hogy egyedüllétét elviselhetővé tegye. Frici és Bonmó együtt pakolnak, játszanak, elmélkednek, szórakoznak, így töltik gondtalan napjaikat, egymás társaságában.

Amikor Frici és az anyukája között megszakad a napi telefonkapcsolat, a fiú és cinkosa mély bánatba zuhan. Nincs kedvük többé együtt játszani vagy beszélgetni, semmihez sincs kedvük többé. Hogy letörtségükön felülkerekedjenek, szükségük van valakire: egy harmadik személyre. Ehhez Fricinek és Bonmónak is nyitnia kell az oly veszélyesnek tűnő külvilág felé.

- Egyszerre több szerepet eljátszani nagyon jó, én imádom. Engem ez tart frissen, hogy az ember folyamatosan jobbra-balra billenti az idegrendszerét. Egyszer volt egy olyan mű, amiben tizenkét szerepem volt. Egyszerűen imádok több szerepkörben játszani, egy pár mondat erejében például felvillantani egy-egy sorsot - fogalmazott Fritz Attila, színész.

 

 

Az előadás olyan fontos gyerekproblémákkal foglalkozik, mint a beilleszkedés nehézsége, a barátok iránti felelősség, valamint egy fontos hozzátartozó elvesztése, a gyász és annak feldolgozása. Mindez sok humorral, játékkal és dalokkal, a gyerekek nyelvén szólal meg.

- A téma azért elég súlyos, a halálról, a magányról szól a darab. Arra törekedtünk, hogy olyan formát találjunk, ami minél játékosabb és könnyebben azonosítható. Ezen keresztül próbáltunk mind zeneileg, a szöveg humorában egy könnyebb dolgot adni, ami ellensúlyozza a témát. Nem akartuk egyértelműen kimondani, hogy meghalt a szereplő anyukája. A darab humora és pörgőssége ellensúlyozza ezt és így próbáltuk meg megfogni a gyerekeket - emelte ki a darab rendezője.

Kovács Petra Eszter hozzátette, hogy a jövő heti előadások után drámafoglalkozásokat is tartanak, amelyeken a gyerekekkel együtt dolgozzák fel a mű történéseit. Itt arra kíváncsiak, hogy hogyan értelmezték az előadást a fiatalok és mi a,z amit esetleg nem értettek meg belőle.

A Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója elmondta, hogy minden évadot úgy állítanak össze, hogy egy tematika több szálat felfűznek. Ebben az évadban az emberi kapcsolatok köré épülnek fel az előadások.

- Engem személyesen is érint ez a téma. Azt gondolom, hogy nem csak én vagyok ezzel így, hanem nagyon sokan mások is, köztük a gyerekek is. Ha kicsit felkészítjük őket, beszélgetünk róla, az előadásban megmutatunk ilyen jellegű dolgokat, akkor talán másképp gondolkodnak majd egy-egy családtagjuk elvesztéséről - ecsetelte Lenkefi Zoltán.

Az előadás hétfőtől még tíz alkalommal tekinthető meg a Békéscsabai Napsugár Bábszínházban.

 

 

 

További programok »

FEL