Kadet vívó Eb: Aranyos csabai lányok

2017. március 4. 16:27 | behir.hu

Nagyszerűen ért véget a plovdivi kadet Európa-bajnokság! A zárónapon az Alföld Vívó Akadémia két versenyzőjét, Kazár Dórát és Petri Renátát is soraiban tudó női párbajtőrcsapat aranyérmet nyert.

Már legalább egy éve látható, hogy a jelenlegi korosztály a fegyvernem nagy ígérete. Ez a plovdivi kadet Európa-bajnokság jelentette, jelenti az első igazi nagy áttörést a tehetséges hölgyek számára. Már Petri Renáta tavalyi kadet vb-érme, és Gnám Tamara junior Eb-helyezése jeladás volt, és itt, Plovdivban, egyéniben a 2002-es Muhari Eszter tette le ezüstösen a névjegyét. Most pedig a három grácia összeállt, és Kazár Dórával kiegészülve nagyszerű csapatot alkotott! Már a bemelegítés is cifrára sikeredett. A fehéroroszokat ugyanis 45:17-re vertük, és azért ekkora különbség ritka ebben a fegyvernemben. Hanem ami eztán jött! A negyeddöntőben az oroszok, az elődöntőben az olaszok következtek, azaz, a két “nagyágyú”. És egyiknek nem volt halovány esélye, még egy szoros meccsre sem! Az oroszok valószínűleg időtlen idők óta nem kaptak ki 45:24-re korosztályos kontinensbajnokságon, az olaszok pedig hiába taktikáztak, nem volt sokkal több sanszuk, mint elődeiknek. Az elődöntő 45:33 lett, azaz újabb totális simaság!

A döntőben pedig hatalmas meglepetésre a britek következtek, elvileg tehát jóval könnyebb feladat várt az ifjú hölgyekre, mint a korábbiakban. Csakhogy ez vívás, ráadásul párbajtőr, ráadásul női szeszély, ráadásul kadet korosztály, ráadásul Eb-döntő, szóval sosem egyszerű egy ilyen aranycsata… Gondoltuk mi… De nem a magyar csapat. A harmadik asszó után átvették a lányok a vezetést, a végén pedig egészen simán, 45:35-re nyertek, és párbajtőrben ritkán látott fölénnyel lettek Európa-bajnokok! 

A zárónapot a Baaken Mátyás, Fröhlich Bálint, Kaiser Balázs, Milassin Mór felállású férfi kardcsapat aranyérme tette teljessé.

Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Plovdiv.
Kadet női párbajcsapat, 20 induló.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Fehéroroszország 45:17 (Gnám +15, Petri +6, Kazár +4, Muhari +2).
Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 45:24 (Petri +9, Gnám +6, Muhari +6).
Elődöntő: Magyarország-Olaszország 45:33 (Muhari +5, Gnám +4 Petri +3).
Döntő: Magyarország-Nagy-Britannia 45:35 (Petri +9, Muhari +5, Gnám -4).
Végeredmény: 1. Magyarország (Gnám Tamara, Kazár Dóra, Muhari Eszter, Petri Renáta, válogatott edző: Partali Csaba, edzők: Partali Csaba, Galli Zsolt, László István), 2. Nagy-Britannia, 3. Olaszország.

Forrás: Magyar Vívó Szövetség

További programok »

Sport

Újvárosban kezdi a Csaba a bajnokság záró szakaszát

A közel egy hónapos bajnoki szünetet követően szombaton a Dunaújváros otthonában lép pályára a TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE a női kézilabda NB I-ben! Rácz Sándor együttese az utolsó előtti, 13. helyről várja a bajnokság utolsó szakaszát, a bennmaradáshoz pedig idegenbeli bravúrra is szüksége lesz a folytatásban.
13:50
FEL