Jóvátételi adót vezetne be az Együtt

2016. november 4. 12:44 | Varga Diána

Igazságtétel és demokratizálás címmel korrupcióellenes és elszámoltatási programot indított az Együtt országszerte. Erről Bod Tamás, a párt gyulai választókerületi elnöke beszélt csütörtökön, Békéscsabán. A politikus szerint jóvátételi adó befizetésére kell kötelezni az európai uniós támogatásokon és az állami közbeszerzési eljárásokon keresztül meggazdagodott vállalkozókat. A párt úgy véli, kártérítést kell adni azoknak, akik az Orbán-kormány idején kárt szenvedtek.

Békés gyarapodás és polgárosodás csak akkor lehet Magyarországon, ha megteremtik annak erkölcsi alapját – mondta Bod Tamás a Fidesz békéscsabai irodája előtt. 

Az Együtt szerint jóvátételi adó befizetésére kell kötelezni az európai uniós támogatásokon és az állami közbeszerzési eljárásokon keresztül meggazdagodott vállalkozókat és vállalkozásokat, az emiatt konkrét anyagi kárt szenvedett embereknek pedig legalább szimbolikus kárenyhítést kell biztosítani a 2018-as országgyűlési választás után.

„Egyrészt visszavesszük a vagyont, másrészt kártérítést fizettetünk velük, harmadrészt pedig kártérítést kapnak azok, akik pórul jártak, akiknek elveszett a magánnyugdíjuk, nincs trafikja, vagy földbérlete, vagy földje, a Fidesz hatalma, vagy saját zsebre dolgozó uralma miatt" - fogalmazott kérdésünkre az Együtt gyulai választókerületi elnöke

Mészáros Lőrinc Békés megyébe is betette a lábát, mivel a vállalkozó cége megszerezte a Csabatáj és a Hidasháti Zrt.-t – tette hozzá az ellenzéki politikus. Annak jelképéül, hogy visszakövetelik a mezőgazdasági céget, a Hidasháti Zrt. muronyi központjának fotóját, és kordonszalagot ragasztottak a Fidesz békéscsabai irodájára. A párt szimpatizánsai a Békés Megyei Hírlap mellett is kiállnak. A napilapot kiadó Mediaworksöt nemrég vette meg az Opimus Press, amely mögött a baloldali pártok szintén az Orbán Viktorhoz közeli Mészáros Lőrincet sejtik

FEL