Jótékonysági gála Kara Tünde gyógyulásáért

2016. február 3. 13:56 | Mikóczy Erika

Február 24-én 19 órától Jótékonysági gála lesz a Jászai‑díjas színművésznő gyógyulásáért a Békéscsabai Jókai Színház nagyszínpadán. A gálán fellépnek Kara Tünde barátai és kollégái, többek között Kautzky Armand, Szomor György, Gubik Petra, Cserna Antal, Szalay Kriszta, Gerner Csaba, a Balassi Táncegyüttes, az Üzenet 1.0 és az Orszlán együttesek, Gulyás Levente és zenekara, a Fővárosi Nagycirkusz artistái, valamint a Jókai Színház művészei. Jegyek és támogatói jegyek a Jókai színház szervezőirodájában válthatók. Érdeklődni a 66/519-550-es telefonszámon vagy a szervezoiroda@jokaiszinhaz.hu e-mail címen lehet.

Kara Tünde 1996 óta erősíti a teátrum csapatát. A budapesti születésű színésznőt a Jókai színház egyik vezető művészeként számtalan szerepben láthatta a békéscsabai közönség. Számos főszerepet és kiemelkedő karakterszerepet tudhat maga mögött – a teljesség igénye nélkül néhány ezek közül: Smeraldina (Carlo Goldoni: Két úr szolgája), Anelle (Robert Harling: Acélmagnóliák), Emília (William Shakespeare: Othello), Gabrielle (Michel Tremblay: Sógornők), Tolnay Rózsi (Pozsgai Zsolt: Elindult egy leány...Tolnay Klári 1930), Rosita (Pozsgai Zsolt: Razzia), Luisa Contini (Kopit-Yeston: NINE), Lisbeth (Sütő András: Egy lócsiszár virágvasárnapja), Veronika (Fejes - Presser: Jó estét nyár, jó estét szerelem), Erzsébet, a színész királynő (Paul Foster: I. Erzsébet), Marlene (Pataki Éva: Edith és Marlene), Erna (Werner Schwab: Elnöknők), Lindéné (Henrik Ibsen: Nóra), Bogi (Brestyánszki B. Rozália: Csörte), Steinnun (Arni Ibsen: Mennyország), Laura Wingfield (Tenesse Williams: Üvegfigurák), Árvai Réka, Kisréka (Sütő András: Advent a Hargitán) Celia Peachum (Kurt Weill - Bertolt Brecht: Koldusopera), A nő (Pethő Sándor - Zelei Miklós: Karkhitemia).

Kara Tünde számos kitüntetésben részesült. 2005‑ben és 2007‑ben A Megye színművésze‑díjat, 2009‑ben és 2015‑ben Gálfy Gyűrű‑díjat, 2009-ben Vándorfesztivál‑díjat és a Legígéretesebb tehetség‑díjat, 2015‑ben Az Évad Színésznője‑díjat, míg 2013‑ban Jászai Mari‑díjat kapott.

 

Ezek is érdekelhetik

FEL