Jön a 600 km/h-val száguldó vonat

2016. november 7. 09:33 | Fekete Kata

A maglev-technológiával közlekedő vonatoknál jelenleg nincs fejlettebb a világon. A vonatnak nincsenek kerekei, így súrlódás sincs, a járműveket a mágneses mező hajtja előre, és a pályán is ugyanez tartja őket. A kínai Sanghaj Maglev a maga 431 km/h-val 12 éven át tartotta a sebességi világrekordot, a japánok azonban nemrég ezt is túlszárnyalták, és 585 km/h-s csúcsebességet értek el. Most jöhet a kínaiak csattanós válasza - írja a HVG.hu.

A világ legnagyobb vonatokat gyártó cége, a China Railway Rolling Stock Corporation (CRRC) nemrég bejelentette, megkezdték a munkálatokat egy új típusú maglev vonaton, ami 600 km/h-s csúcssebességre lesz képes. A kínai hírügynökség alapján a Smart Rail World azt írja, az állami cég jelenleg egy nagyjából 5 km hosszú tesztpályát épít, amin kipróbálhatják majd a szerelvényt. Eközben a vonat egy ,,kisebb testvérén” is dolgoznak, ami ,,csak” 200 km/h-s maximális sebességgel tud majd száguldani. Utóbbival az a céljuk, hogy szabványosítani lehessen a maglev-technológiát.
A The Verge beszámolója szerint Kína élen jár a mágneses elven működő vasút fejlesztésében, az országban közel 20 ezer kilométer ilyen pálya épült már meg, mintegy 538 milliárd dollárból, ami nagyjából 145 798 milliárd forintot jelent.

Fontos kérdés ugyanakkor, mennyire éri meg ilyen irdatlan mennyiségű pénzt költeni a technológia kiépítésére akkor, amikor a Budapest–Bécs–Pozsony-vonalra tervezett Hyperloop 1200 km/h-s sebességet ígér – ennek a töredékéből. Más kérdés, hogy Kínában már a 2900 km/h-s csúcssebességű vonaton is dolgoznak.

FEL