Jobbik: nem kellene hitelt felvennie az önkormányzatnak

2017. május 30. 12:37 | Zsíros András

Nem támogatta a város fejlesztési hitelfelvételét a Jobbik önkormányzati képviselője. Kocziha Tünde elmondta, soha egyetlen hitelt sem támogatott. Hangsúlyozta, a szóban forgó 450 millió forint rendelkezésre állna a város költségvetésében, ha az állam nem hárítana át az önkormányzatra bizonyos feladatokat.

A képviselő szerint a kormány kényszerpályára állítja az önkormányzatot azzal, hogy az állam tevékenységi körébe tartozó, kötelezően ellátandó feladatokat áthárítja, így a városnak nem marad elegendő forrása a fejlesztésekre, illetve az uniós pályázatok önerejére. Hozzátette, így a jövőben szükség lesz arra, hogy valamilyen módon rákényszerítsék a kormányt a feladatok ellátására.

Kocziha Tünde a Jobbik azon kezdeményezéséről is beszélt, hogy a közgyűlés fogadjon el elvi támogató nyilatkozatot az úgynevezett bérunióval kapcsolatban. Mint elmondta, ez időközben okafogyottá vált, miután az Európai Bizottság elfogadta a párt előterjesztését a kérdésben tartandó aláírásgyűjtésre. Így a következő hetekben a régió nyolc országában indítanak erre kampányt a párt kezdeményezéséhez csatlakozott szervezetek. A cél, hogy egy év alatt egymillió aláírást gyűjtsenek össze, és így érjék el, hogy az Európai Bizottság foglalkozzon a bérunió kérdésével. Ennek lényege, hogy – főleg a multinacionális vállalatoknál – egységes legyen az azonos munkakörben foglalkoztatottak bére az Unió minden tagországában.

Kocziha Tünde szerint ezzel el lehetne érni, hogy mindenki a saját szülőföldjén boldoguljon. Úgy fogalmazott, az „árunió” már megvalósult, most ideje a béreket is egységes szintre emelni. Mint mondta, „nem alamizsnát kérnek Brüsszeltől, hanem hogy ugyanolyan jogú polgárokként kezeljék” a régióban élőket.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

Politika

Újra ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése

Ismét ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése csütörtökön. Az eseményen többek között szó volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara tavalyi munkájáról, Békés vármegye ár- és belvízhelyzetéről, illetve a Békés Vármegyei Értéktár Bizottság 2023-as tevékenységéről is.
2024. április 18. 17:40
FEL