Jobbik: A képviselőknek nincs megfelelő rálátásuk a pályázatokra

2016. március 26. 14:04 | behir.hu

A Jobbik közgyűlés utáni tájékoztatóján Szabóné Kocziha Tünde főként két döntéssel kapcsolatban fejtette ki álláspontját. A képviselő a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programos pályázatokról, valamint a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. vezetőjének prémiumáról beszélt.

Az elmúlt évekhez hasonlóan a prémium feladatok elvégzéséért kap jutalmat a Békéscsaba Vagyonkezelő Zrt. munkaszervezet-vezetője. Az előterjesztést elfogadta a közgyűlés. Az ügyben tartózkodó Kocziha Tünde felidézte, hogy a legutóbbi, törzsház szintű beszámolóban például a vásárcsarnok és a piac üzemeltetése nullás mérleget hozott, szerinte éppen ezért feltételekhez kéne kötni a jutalom kiosztását.

– Nem véletlenül harcoltunk annyit, hogy visszakerüljön a piac, a város ettől hasznot várt. Folyamatosan arról volt szó, hogy gazdaságilag megéri a városnak, ha visszakerül hozzánk a piac. Ehhez képest most azzal kell szembesülnünk, hogy mióta mi üzemeltetjük, azóta nem hoz hasznot. Úgy gondolom, ösztönző lenne, ha a prémiumfeltételek között a pozitív mérleg elérése is szerepelne – fogalmazott a képviselő.

A közgyűlésen nagy szerepet kaptak a közeljövő fejlesztései is. Kocziha Tünde két pályázatot emelt ki. Az egyik a jaminai egészségházat érintő, 350 millió forintos beruházás, a másik pedig a helyi foglalkoztatást segítő, 1,1 milliárd forintos program volt. A politikus méltánytalannak tartotta a két összeg közötti, nagy különbséget.

– Nem mondom, hogy nem fontos a felzárkóztatás, illetve a munkaerő-fejlesztés, hiszen pont a mi régiónkban a legnagyobb az elvándorlás a megyénkből az országban. Nagyon sok a munkanélküli, a felzárkóztatásra váró, viszont irreálisan nagynak tartom a különbséget az egészségügyi terület fejlesztése, illetve a társadalmi fejlesztések között – tette hozzá Kocziha Tünde.

A képviselő arról is beszélt, hogy amióta a Békéscsabai Városfejlesztési Kft. foglalkozik a pályázatokkal, azóta a testület tagjainak nincsen megfelelő rálátásuk erre a területre. Mint mondta, ezt helytelen lépésnek tartja.

 

FEL