Jézus a szív békéjét hirdette

2016. május 15. 12:33 | Fekete Kata

A szentlélek nem személytelen "erőtér", hanem Jézus szószólója és tolmácsa, hiszen ő erősíti hallhatóvá Jézus üzenetét, és éri el a nyelveken szólás csodájával, hogy mindenki értse - mondta Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pünkösdvasárnap Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban.

Mint az MTI megírta, Gáncs Péter igehirdetésében arról beszélt, hogy a pünkösdkor elküldött Szentlélek az élet lelke, és ami él, azt nem szabad boncolni, nem kell analizálni, hanem dönteni kell róla, hogy beengedjük-e életünkbe, vagy pedig kizárjuk onnan.
    Pünkösd ajándéka, hogy egyszerre válunk megértett emberré és megértő emberré: olyan emberré, akit megért az Isten, és aki megérti, hogy mi vele Isten terve. Ugyanakkor azt is kezdjük megérteni, hogy a mellettünk lévő ember nem ellenség, hanem testvér - fogalmazott az evangélikus püspök. 
    Gáncs Péter hangsúlyozta: Jézus a békességet, amelyet elhozott a világba, nem viszi vissza az atyai házba, hanem rábízza a tanítványaira, amikor kétszer is a "békesség néktek" szavakkal fordul hozzájuk. Ugyanakkor Jézus nem a megvehető, a másikra fegyverrel is rákényszeríthető látszatbékét hagyja tanítványaira, hanem a szív békéjét, "amely belülről árad kifelé", és valódi békét teremt - hívta fel a figyelmet igehirdetésében az evangélikus püspök.

MTI
 

További programok »

FEL