Jelölőgyűrűket kaptak a fiatal parlagi sasok

2016. július 18. 04:56 | Zsíros András

Ezen a nyáron június 20-24. között 62 parlagi sas fiókát gyűrűztek meg a Körös–Maros Nemzeti Parkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szakemberei. A gyűrűzés az Európai Unió által támogatott „A parlagi sas védelme Magyarországon” elnevezésű HELICON LIFE+ projekt keretében zajlott.

A Körös–Maros Nemzeti Parkban idén 50 pár parlagi sas rakott fészket, ez a hazai állomány mintegy egyharmada. A gyűrűzés idején 39 fészek fiókáit tudtuk megjelölni. A legtöbb pár a korábbi évekhez hasonlóan most is Dévaványa térségében költött, itt volt a legsűrűbb is az állomány, előfordult, hogy a két fészek közötti távolság alig érte el a 3 kilométert.

A legtöbb fészekben 1-2 fiókát neveltek fel a szülők, de örvendetes módon négy darab háromfiókás fészket is találtunk. Két fészek a vihar következtében leszakadt. Egyikből eltűntek a fiókák, a másikban lakók viszont a közeli ágakra költöztek, szüleik ott etették őket tovább.

A gyűrűzés ideális időpontja a hathetes kor, amikor a fiókák már 2-3 kilogrammosak. Bal lábukra alumínium ornitológiai gyűrűt, jobb lábukra pedig színes jelölőgyűrűt kapnak, amelynek adatai messzebbről is jól leolvashatók távcső, vagy teleszkóp segítségével.

Magyarországon az elmúlt tíz évben örvendetes módon szaporodott a parlagi sas állomány. A mélypontot az 1980-as évek jelentették, amikor a hazai költőpárok száma a húszat sem érte el és a faj teljesen visszaszorult az Északi-középhegységbe.

A parlagi sasok számára leginkább alkalmas élőhelyek alapvetően a sík vidékek, ahol viszonylagos zavartalanságban élhetnek. Fontos feltétel, hogy a fészkeléshez találjanak nagyméretű, öreg fákat és nem utolsósorban megfelelő táplálék is rendelkezésre álljon. A parlagi sasok táplálék-generalisták, azaz nagyon sokféle zsákmányállatot elfogyasztanak.

A mostanában kirepülő parlagi sas fiókákat csak őszig tűrik meg saját revírjükben a szülők. A kiszorult fiatal madarak ezután kóborolni kezdenek, óriási távolságokat járnak be Európában, de az sem ritka, hogy ebben az időszakban eljutnak a Közel-Keletre, Ázsiába, Észak-Afrikába. Amikor elérik az ivarérett kort, párt választanak maguknak, revírt foglalnak, majd ott élik le egész életüket, csak a fészek körüli néhány kilométeres körben mozognak.

Forrás: Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatósága

FEL