Jelentősen növelné termelését a Szarvasi Mozzarella Kft.

2017. november 4. 12:07 | behir.hu

Új üzemet építene, ezzel ötven százalékkal növelné napi tejfeldolgozó kapacitását a Szarvasi Mozzarella Kft. A beruházás jövőre elkezdődhet, amennyiben pozitív elbírálást kap egy európai uniós pályázatuk – nyilatkozta a cég tulajdonos-ügyvezetője az MTI-nek.

 

Rohony Miklós elmondta, a tervezett beruházás értéke 1 milliárd 840 millió forint, amelynek a támogatási intenzitása 37 százalékos. Az összeg 25 százalékát saját erőből fedeznék, a maradékot támogatott hitelből teremtenék elő.

A beruházással egy 2500 négyzetméteres új üzemet építenének, amelynek gyártóüzemi része mintegy ezer négyzetméter lenne, így a jelenlegi 900 négyzetméteres üzem megduplázódna. A jelenlegi napi 100 ezer liter tej feldolgozása 150 ezerre nőne.

A projekt részeként új eszközöket, gépeket is beszereznének. A cégvezetés szeretné, ha 2019-ben már az új gyárrészben is elkezdődhetne a gyártás.

A Szarvasi Mozzarella Kft. jelenleg 134 munkavállalót foglalkoztat, ezt a létszámot a beruházással megvalósuló automatizálás mellett is szeretnék megőrizni.

Rohony Miklós azt mondta, ez a cég történetének legnagyobb fejlesztése lenne, reményeik szerint még idén elbírálják a GINOP-os (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) pályázatot.

A Szarvasi Mozzarella Kft-t 50-50 százalékos tulajdonban egy magyar-olasz vegyesvállalat alapította 1991 júliusában. 1996 óta van a cég Rohony Miklós tulajdonában.

Árbevétele tavaly – a 2015-ös 4,9 milliárd forint után – 5 milliárdra nőtt, adózott eredménye 439 millióról 331-re csökkent. A tulajdonos várakozása szerint idén is lesz némi visszaesés, amit a tejfelvásárlási árak emelkedésével magyaráz.

A vállalat éves szinten 4600 tonna mozzarellát gyárt, több mint tízféle termékcsaládot állítanak elő, legkeresettebb termékük a mini mozzarella. Külföldre jelenleg kis volumenben exportálnak, a fő célország Románia, az árbevétel alig öt százaléka származik az exportértékesítésből. A beruházás révén ezen is emelni szeretnének, valamint a belföldi piacon is 20-25 százalékos növekedést remélnek – mondta Rohony Miklós.

A vállalat tejfelvásárlás céljából nagyüzemi tehenészetekkel áll több éves, évtizedes kapcsolatban; ezek között számos Békés megyei tehenészet is megtalálható. A vállalatnak saját járműflottája, Budaörsön logisztikai központja is van.

 

Forrás: MTI

További programok »

Itthon

Ittasan bántalmazta és rabolta ki kerekesszékes ismerősét az endrődi férfi

A bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett rablás bűntette és kifosztás bűntette miatt emelt vádat a Szarvasi Járási Ügyészség egy 51 éves büntetett előéletű gyomaendrődi férfival szemben, aki egy mozgáskorlátozott kerekesszékes férfit rabolt ki.
09:20
FEL