Jégkorong: Békéscsabára érkezett az országos gyermektoborzó program

Országos gyermektoborzó program érkezett Békéscsabára, a Csabai Farkasok Jégkorong Egyesületének otthonába. Több helyi iskolából érkeztek fiatalok a jégpályára, ahol még egy igazi magyar sportlegendával is együtt játszhattak.

A legtöbb fiatal elmondása szerint élvezi a sportot, arra azonban, hogy jégkorongozzanak, nem mindig volt lehetőségük.

A gyerekek tavaly év vége óta próbálhatják ki a sportágat, hiszen egy évvel ezelőtt kezdte el üzemeltetni Hégely Sándor a jégpályát a Csabai Rendezvénypajtában.

-2016-ban többen kerestek fel azzal, hogy lehet-e amatőröknek itt játszani, vagy a gyerekeik tudnának e jégkorongozni. Valahogy ebbe az egészbe, mondhatni belesodródtunk, ma pedig nagyon büszkék vagyunk arra, hogy azt láthatjuk, mennyi gyermek jéghokozik nálunk. Körül-belül itt van 30-40 gyerek, akik 8 és 10 évesek. Nagyon ügyesek és örülök, hogy megtaníthattunk nekik valami olyat, amit előtte nem tudtak – fogalmazott Hégely Sándor, a Csabai Farkasok Jégkorong Egyesületének főszponzora.

A jégkorongnak Békés megyében egyelőre nincs akkora kultúrája, mint a kézilabdának vagy például a röplabdának – fogalmazott Bíró Csaba. Véleménye szerint a hoki új sportolási lehetőséget jelent, amelyet a város vezetősége is támogat.

-Úgy gondolom, hogy akkor végzünk jó munkát és akkor tudunk mellé állni minden ilyen kezdeményezésnek, ami a sportra hajaz, valamint az utánpótlás nevelésre. Továbbá az egészségre,  és próbálja arra nevelni a gyerekeket, hogy hogyan mozogjanak többet. A jégkorong egy nagyszerű kezdeményezés Békéscsabán. Eddig nem volt arra példa, hogy ezt a sportágat a fiatalok lelkesen gyakorolhassák – ecsetelte Bíró Csaba, Békéscsaba Megyei Jogú Város Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sport Bizottsági elnöke.

A programban egy igazi magyar jégkorong legenda, a 98-szoros magyar válogatott kapus Szuper Levente is részt vesz. A sportoló elmondta: az elmúlt tíz évben a szakág népszerűsége jelentősen nőtt Magyarországon.

-Országos szinten nagyon nagyot ugrott az utánpótlás nevelés. Az elmúlt 10 évben borzasztó nagyra nőtt a létszám, valamint a jégpályáknak a mennyisége is. Most már, annyi gyerek van, hogy kezd a szakemberek száma kevés lenni – emelte ki Szuper Levente.

A sportoló hozzátette: reméli, hogy nagy sikere lesz a toborzásnak és sikerül felkarolni a magyarországi jégkorongot.

 

 

Megosztás:

Címke: , , , , , , , ,