In memoriam Dr. Gyimesi András főorvos (1950-2017)

2017. június 13. 16:04 | behir.hu

 

Dr. Gyimesi András 1950. december 4-én született Nagybánhegyesen. Orvosi diplomát 1976-ban szerzett a Szegedi Orvostudományi Egyetemen. Pályáját Gyulán, a Megyei Kórház I. Belgyógyászati osztályán kezdte, ahol 25 éven át dolgozott. Belgyógyászatból 1981-ben, endokrinológiából 1989-ben szakvizsgázott, 1996-ban lett a „Magyar Diabetes Társaság diabetológus orvosa”. 2002-ben nevezték ki a békéscsabai dr. Réthy Pál Kórház II. Belgyógyászatának osztályvezető főorvosává. Gyulai évei alatt munkatársaival korszerűsítette a cukorbetegek ellátásának gyakorlatát, és a cukorbetegek “megosztott gondozási modelljét”, amelyet Békéscsabán megerősített és fejlesztett.  Munkássága által  Békéscsaba kiemelt diabétesz szakellátó hely, oktató-központ lett. 2009-től a békéscsabai Kórház 110 aktív belgyógyászati ágyának irányítása, 2014 óta a krónikus részleg felügyelete is feladata volt.

Tevékenységét betegei és kollégái szeretete, megbecsülése mellett számos elismerés is kísérte.

Gyimesi András főorvos úr egész életében a betegek és kollégák tiszteletét, a szakma iránti alázatot, a megértést, az élet szeretetét és a szerénységet képviselte. Sikeres orvosi karrierjének méltósággal viselt, hosszú betegsége 2017. június 10-én vetett véget.

 

Emlékét kegyelettel megőrizzük, nyugodjon békében.

Dr. Becsei László

főigazgató főorvos

a Békés Megyei Központi Kórház munkatársai nevében

További programok »

FEL