Idős korban is egészségesen

2016. október 14. 18:48 | Zsíros András

Az egész Lencsési városrészből érkeztek mozogni vágyók és az egészséges életmód iránt érdeklődők a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ „Egészséges időseket a városban” elnevezésű egész napos rendezvényére szerdán. A jó tanácsok mellett a szervezők meglepetésekkel is készültek.

Két keréken az egészségért – többek között ezzel a jelmondattal várta a Fövenyes utcai Idősek Klubja az érdeklődőket. A nap folyamán egészségügyi szűrésre, például vércukor-szint, vérnyomás mérésére is lehetőség volt.

A körzet háziorvosa előadásában praktikus tanácsokkal látta el az időseket. Arról is beszélt, hogy a gyógyszerek mellett sokkal fontosabb, hogy az életmódjukra is figyelmet fordítsanak. „Önmagában a mozgás az egy karbantartás, erőnlét megtartó, terhelhetőség-javító folyamat. Idős korban a terhelhetőség is lényegesen csökken, hiszen akár mát attól is kifulladnak, ha felmennek az első emeletre. De aki rendszeresen karbantartja a testét, a lelkét, az szép idős kort tud megélni” – mondta Dr. Ferenczi Attila.

Ám mit ér a szó, ha nem követi tett: az orvos az esemény szervezőjével közösen ezután maga is tekert egy kicsit a szobabiciklin, hogy ezzel is jó példát és biztatást nyújtsanak.

Bátori Zsuzsanna, a Békéscsabai Kistérségi Egyesített Szociális Központ intézményvezetője úgy fogalmazott, nem szükségszerűen jár együtt az idős kor a betegséggel. Szerinte a megfelelő étrenddel és a napi mozgással sokat tehetünk az egészségünkért.

Az életmóddal kapcsolatos előadásokat a nap végén nótacsokor is kiegészítette a jókedv és a lelki egészség jegyében.

FEL