Idén rövid lesz a farsangi időszak

2016. január 10. 08:12 | Mikóczy Erika

A farsang a vízkereszttől (január 6.) hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak, bálokkal, mulatságokkal. Idén a farsangi időszak meglehetősen rövid lesz, 2016-ban ugyanis február 10-ére esik hamvazószerda.  


Január 6-án volt vízkereszt, a karácsonyi ünnepkör zárónapja és a farsang kezdőnapja. A keleti egyház ezen a napon ünnepli Jézus születését, nyugaton a napkeleti bölcsekről, vagyis a háromkirályokról, Jézus megkereszteléséről és első csodatételéről való megemlékezés került előtérbe. Ezen a napon katolikus vidékeken szokás volt a víz- és házszentelés (ételt majd húsvétkor szentelnek). A ma is gyakorolt, bár jócskán visszaszorult házszentelés alkalmával a pap az ajtó szemöldökfájára írja az aktuális évszámot és a háromkirályok nevének kezdőbetűit, vagy – más értelmezés szerint – a három betű a latin áldásformula kezdőbetűit jelenti, azaz „Christus Mansionem Benedicat – Krisztus áldja meg e házat”.

A szentelt vizet egész évben használták: beszentelték vele az állatokat, ittak belőle, öntötték a kútba, de megszentelték vele a gyerekágyas asszony ágyát, tettek az újszülött fürdővizébe, meghintették vele az esküvőre induló ifjú párt, a haldoklót és a háznál felravatalozott halottat, borogatták vele a fejfájóst, itatták vele a beteget, valamint a rossz szellemek és vihar elűzésére is képesnek tartották. Vízkereszthez kapcsolódott a háromkirály-járás szokása és számos, többnyire időjárásjósláshoz kapcsolódó hiedelem is.

Legtöbben vízkeresztkor bontják le a karácsonyfát, hisz kezdődik farsang, amelyik a húsvétvasárnapot megelőző 40 napos böjt kezdetével zárul. Január 6. minden évben vízkereszt, ám húsvét mozgó ünnep, így a farsang hossza is változó. Természetesen farsang időszakához is számos szokás és hiedelem kapcsolódik, ezek legtöbbje termékenységvarázsló, szerencsebiztosító jellegű. Világszerte jelmezeket, maszkokat öltenek ilyenkor magukra a szórakozni vágyó.

 

2016-ban így alakul a böjti időszak és a húsvét:

 

Hamvazószerda                                 2016. február 10.

Nagyböjt 1. vasárnapja                      2016. február 14.

Virágvasárnap                                    2016. március 20.

Nagycsütörtök                                   2016. március 24.

Nagypéntek                                       2016. március 25.

Nagyszombat                                     2016. március 26.

Húsvétvasárnap                                 2016. március 27.

Húsvéthétfő                                       2016. március 28.

 

Ezek is érdekelhetik

FEL