Idén is kaphatnak Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok

2017. október 19. 13:58 | behir.hu

Először Magyarország történetében nyugdíjprémiumot fizet a kormány novemberben, ilyen még nem volt, ez egy előrelépés – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az Idősek Tanácsa ülésen, az Országházban. A miniszterelnök kiemelte: „Olyan országot akarunk építeni, amelyben minden nemzedéknek megvan a maga helye, egy többgenerációs Magyarországban gondolkodunk”.

A kormányfő a tanácskozáson közölte azt is: javasolják, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is kapjanak karácsony előtt 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok. A nyugdíjprémiumról szólva Orbán Viktor elmondta: a kiszámításának alapja a 4,1 százalékra tervezett gazdasági növekedés. A háttere pedig az, hogy ha a gazdaság jól teljesít – 3,5 százalék fölött -, akkor abból az egész országnak többlete keletkezik, amiből a nyugdíjasoknak is részesülniük kell, mert “ha sikeres az ország aktív része, akkor legyen sikeres a már inaktív része is”, hiszen az ő munkájuk hozzájárult a most aktívak sikeréhez – fejtette ki.

Beszélt arról is, hogy 2018-ra 4,3 százalékos bővülést terveznek, így “jó reményünk van arra, hogy (…) 2018-ban is lesz nyugdíjprémium”, vagyis várhatóan nem egy egyszeri eseményről van szó. A kormány terve egyébként az, hogy a gazdaság növekedése tartósan 3-5 százalék között legyen, sőt, egyszer érje el az 5 százalék fölötti szintet is – közölte. A miniszterelnök felidézte, 2010-ben megállapodást kötöttek a nyugdíjasokkal arról, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét, amit sikerült tartani, sőt, szerény növekedés is történt. Azt is kiemelte, hogy az államadósság minden évben csökken, a nyugdíjakat nem hitelből fizetik és emelik, hanem az ország saját teljesítményéből.

Az ülésen Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára kifejtette: a kormány azt javasolja, hogy ne csak azok kapják meg a nyugdíjprémiumot, akiknek törvény szerint járna, hanem mindenki, aki nyugdíjban vagy nyugdíjszerű ellátásban részesül. A kiszámításáról elmondta: a nyugdíjprémium maximuma 12 ezer forint, amit egy átlagnyugdíjas meg is kap. A prémiumon felül kiegészítő nyugdíjemelést is fizetnek, ami egy 118 ezer forintos átlagnyugdíjnál több mint 11 ezer forintot jelent.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját

Átadták Békés vármegye első iskolai mintazárkáját a békéscsabai Szent-Györgyi Albert Technikumban, pénteken. Az intézmény a Büntetés-végrehajtási Szervezet együttműködésével azért hozta létre a gyakorlati oktatásra is alkalmas helyiséget, hogy a rendészet és közszolgálat ágazat diákjai a valós körülmények között ismerjék meg a büntetés-végrehajtási környezetet.
17:21
FEL