Idén is érkeznek olimpikonok Békéscsabára

2018. január 16. 17:06 | Szendi Rita

Közel 6 millió forintot nyert Békéscsaba a megyei jogú városoknak meghirdetett HISZEK Benned Sport Programban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán Békéscsaba négy program megvalósítását tűzte ki célul. A sorozat része lesz például a Belvárosi Uszoda ingyenes hétvégi használata.

Az önkormányzat 2017 őszén pályázott először a HISZEK Benned Sport Programra. Akkor több olimpikon is részt vett az eseménysorozaton, amelyen a sportokat igyekeztek megszerettetni a kisebbekkel.

– Abban a reményben utaztam Békéscsabára is, hogy minél többen cselgáncsoznak majd, minél többen kezdenek sportolni. Nem is az a cél, hogy mindenkiből Európa- vagy világbajnokot neveljünk, hanem az, hogy megérezzék a sport szeretetét. Fontosnak tartom, hogy lássák milyen a mindennapi sport és azt, hogy egy egészséges generáció nőjön fel – emelte ki az olimpiai ezüstérmes cselgáncsozó, Ungvári Miklós, aki a Lencsési iskolában tartott beszámolót és rövid bemutatót.

A tavalyi sikereken felbuzdulva a város vezetése idén is benyújtotta a pályázatot. 2018-ban ismét négy sportrendezvényen ismerhetik meg a kisebbek a különböző sportágakat és a sportolókat.

– Békéscsaba ismét sikeresen pályázott. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma döntésével 5,7 millió biztosított a városnak 2018 első negyedévében. Négy önálló, sporttal kapcsolatos esemény megszervezésére – fogalmazott a Békéscsaba Megyei Jogú Város polgármestere, Szarvas Péter.

Az idei események között szerepel az Óvodai bukfencparádé és labdakavalkád, egy családi sportnap, a „Sportolj együtt az olimpikonokkal” program, illetve a Belvárosi Uszoda ingyenes hétvégi használata egészen március 15-ig.

 

 

 

További programok »

FEL