Idén dióbélből készültek az alkotások

2017. január 13. 12:13 | Mikó Melinda

 

Szép hagyománya van annak a Jókai Színházban, hogy minden, gyerekeknek szóló előadásuk kapcsán játékfelhívást hirdetnek. Nem történt ez másképp a Diótörő és Egérkirály című családi musical esetén sem. Arra kérték a vállalkozó kedvű, kreatív gyerekeket, hogy formázzák meg dióból, dióhéjból a kedvenc szereplőjüket. A Színház aulájában látták vendégül a szebbnél szebb pályaművek készítőit.

Patrik Kondorosról érkezett. Kissé megszeppenve szorongatta alkotását, azt mesélte, életében először járt színházban. Virág Mezőkovácsházáról jár rendszeresen színházba. Már az egérkészítő versenyen is részt vett, most pedig a diótörő figuráját készítette el.

Iringónak az egész család segített az alapanyagok felkutatásában. Kivágtunk papírt anyával, aztán kaptunk mamától dióhéjat, meg dióbelet, találtam fonalat, abból csináltam a bajszát, meg borsból az orrát és a szemét – meséli.

A hosszú múltra visszatekintő játékra a megye több településéről érkeztek a pályaművek. Mindig valamilyen különleges dolgot kell csinálniuk a gyerekeknek, ami valamiért kapcsolódik a színdarabhoz. Jelen esetben a Diótörőről beszélünk, ahol dióból kellett a gyerekeknek csinálni egy figurát, a kedvenc szereplőiket kellett megformázni tulajdonképpen – emelte ki Seregi Zoltán a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A beérkezett alkotásokat értő zsűri bírálta el, és arra a döntésre jutottak, hogy idén mindenkinek jár az első hely. Erre eddig még nem volt példa. A díjátadót a Diótörő is megtisztelte jelenlétével, a fogadás végén a gyerekek boldogan fotózkodtak vele.

Elismerésben részesült:

Rumon Nóra - Mezőkovácsháza

Ale Dóra Sára – Mezőkovácsháza

Vőneki Laura- Mezőkovácsháza

Gera Virág - Mezőkovácsháza

Bihari Iringó- Mezőkovácsháza

Németi Patrik Kondoros

Erdősi Flóra - Gyomaendrőd

Dékány Bence - Nagybánhegyes

Karácson Mirella - Köröstarcsa

Mihály Lilla Henrietta-Újkígyós

Eszenyi Gergő - Mezőberény

Eszenyi Bence- Mezőberény

Budai Réka- Mezőberény

Budai Zsolt- Mezőberény

 

FEL