Húszezer egynyári növény Békéscsabán

2016. május 23. 09:46 | Fekete Kata

Több mint ezer tő begóniát ültettek ki a Lián Kertészeti Kft. dolgozói Békéscsaba terein. A város virágosításában összesen mintegy húszezer egynyári növényt helyeznek ki – ennek ellenére Békécsaba idén még nevezett be a Virágos Magyarországért Mozgalom versenyére, de erre május végéig van lehetősége. Békés, Csorvás, Gyula, Orosháza, Tótkomlós már szerepel a 2016-ban nevezett települések között.

A Virágos Magyarországért fődíját 2007-ben és 2013-ban Gyula nyerte el. Régiós díjat nyert már Szarvas, Gyula és Békés. Miniszterelnöki és fővédnöki díjat is tudhat magának Gyula. Békéscsaba 2014-ben Acélvirág-díjat vehetett át.

A két évtizedes múltra visszatekintő Virágos Magyarországért Környezetszépítő Verseny célja a kulturált és vonzó országkép mellett, a településen élők összefogásának ösztönzése, az életminőség javítása, a környezettudatos gondolkodás és szemlélet erősítése, a természeti és az építészeti örökség megőrzése és gyarapítása.  A „Virágos Magyarországért" környezetszépítő versenybe önkormányzatok jelentkezhetnek öt kategóriában. A regisztráció és a versenyben való részvétel díjmentes. 

FEL