Húsz perc alatt két baleset Békésen

2016. június 7. 07:57 | Fekete Kata

Békés megyében június 6-án két személyi sérüléssel járó közúti balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békésen, a Széchenyi téren 14 óra 30 perckor személygépkocsi egy kerekes székkel közlekedő nővel ütközött, a nő 8 napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett. Húsz perccel később szintén Békésen, a Mónus Illés utca és a Lengyel Lajos utca kereszteződésében két személygépkocsi ütközött össze, az egyik jármű utasa könnyebben megsérült. A balesetek körülményeit és a felelősség kérdését a rendőrség vizsgálja.

A Sarkadi Rendőrkapitányság június 6-án őrizetbe vett egy sarkadi férfit. A 25 éves B. A-nak a Gyulai Járásbíróság rendelte el az ügye bírósági tárgyalásáig tartó őrizetét.

Orosházán, a Honvéd utcában 2016. június 6-án 20 óra 45 perc körül kiabált, szitkozódott egy férfi. A rendőrök a 31 éves orosházi Cs. R-t előállították, majd az Orosházi Rendőrkapitányság őrizetbe vette és a rendőrkapitányság munkatársai garázdaság szabálysértés elkövetése miatt három napon belül bíróság elé állíthatják. 

Forrás: Police.hu

FEL