Hoztak egy labdát egy mosolyért!

Folytatta az elmúlt években elindított jótékonysági kezdeményezését a békéscsabai röplabda klub. Az egyesület a „Hozz egy labdát egy mosolyért!” elnevezésű akciót a Haladás elleni bajnoki mérkőzéshez kapcsolódóan szervezte meg és várta a szurkolók segítségét. A labdákat a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatják el a rászoruló gyerekeknek.

Dobi Edináék az esztendő utolsó előtti hazai mérkőzését játszotta a Haladás ellen a városi sportcsarnokban. A találkozóhoz kötődően ebben az évben is elindították a jótékonysági akciót. A labdával érkező szurkolók ingyenesen tekinthették meg a találkozót. A drukkerek a korábbi alkalmakhoz hasonlóan örömmel segítettek.

– Láttuk a felhívást, szerintem alapvető kötelességünk, hogy az ünnepek közeledtével mi is segítsünk. Úgy gondolom, hogy egy ilyen aprósággal mi is hozzájárulhatunk egy szebb karácsonyhoz- árulta el az egyik drukker.

A klub és a Magyar Vöröskereszt között az elmúlt években szoros együttműködés alakult ki, így nem is volt kérdés, hogy folytatják a gyűjtési akciót.

– Már több éves hagyomány, hogy a klub megszervezi karácsonyi programját. Ebben az évben is ehhez kötöttük ezt az akciót. Négy éve hagyomány, hogy azon dolgozunk, hogy minél több rászoruló gyermek arcára csaljunk mosolyt – fogalmazott Baran Ádám klubelnök.

A gyűjtéshez a klub edzői, játékosai és szurkolói mellett az aktuális ellenfél, a szombathelyi rivális is csatlakozott.

– Nálunk, Szombathelyen is hagyomány, hogy karácsonykor megajándékozzuk a rászorulókat, úgy gondoltuk, hogy mi is támogatjuk ezt a nemes kezdeményezést és mi is hozunk labdákat erre az alkalomra – emelte ki Mucsi Péter, a Haladás vezetőedzője.

A 3-0-s csabai sikerrel végződő találkozó végén a drukkerek egy látványos élőképet alkottak, hiszen egy adott jelre, egyszerre dobták a küzdőtérre a labdákat. A csabai egyesület vezetése csütörtökön találkozott a Magyar Vöröskereszt képviselőivel. A szervezet a megye mind a 75 településén jelen van, a játékokat pedig az önkéntesek segítségével még karácsony előtt eljuttatják a rászoruló családoknak.

 

Megosztás:

Címke: , , , , , ,