Hosszú Katinka és Cseh László is ezüst, Kapás bronzérmes lett

2016. augusztus 13. 10:07 | Laczkó Viktória

Hosszú Katinka a 200 méteres hátúszásban csak rosszabb benyúlással maradt le a negyedik aranyérméről. Cseh László hatalmas úszással, hármas holtversenyben lett ezüstérmes 100 pillangón. Kapás Boglárka 800 méter gyorson bronzéremmel gazdagodott.

Hosszú Katinka mindent kiadott magából, saját bevallása szerint pedig egyetlen benyúláson kívül minden összejött számára a riói olimpián, ahol három aranyérme mellett a pénteki versenynapon utolsó számában, 200 méter háton egy ezüstéremmel gazdagodott.

A 27 éves bajai úszó az Olimpia Uszodában beszélt a magyar sajtó képviselőivel, mint azt elmondta, ez a második hely rögtön munkára is ösztönzi. - Ez a versenyszellem bennem van, főleg úgy, hogy pár századdal kaptam ki. A tüzet már érzem, megindult bennem - mondta Hosszú, aki 400 méter vegyesen óriási világcsúccsal, 100 méter háton minden idők második leggyorsabb úszásával, 200 méter háton pedig olimpiai rekorddal győzött. - De hogy is lehetnék csalódott? Úgy érkeztem ide, hogy még nem volt olimpiai érmem, a világbajnokságokon pedig két arany és egy bronz volt a legjobb szereplésem. Ez az egész egyszerűen hihetetlen.

Hosszú 3 arany- és 1 ezüstérmet nyert Rióban, azaz az úszók között megdöntötte Egerszegi Krisztina egy olimpián elért magyar eredményességi rekordját: a legendás Egér 1992-ben Barcelonában 100 és 200 méter háton, valamint 400 méter vegyesen nem talált legyőzőre. A sportágtól független magyar csúcs Keleti Ágnes nevéhez fűződik, a fantasztikus tornász 1956-ban Melbourne-ben négy aranyat és két ezüstöt nyert. Hosszú egyúttal ezzel az éremterméssel a magyar eredményességi örökranglistán feljött a 13. helyre, a nők között az ötödik a tornász Keleti Ágnes és az úszó Egerszegi Krisztina, valamint két kajakos, Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa mögött.

Örül a 100 méteres pillangóúszásban megszerzett ezüstéremnek Cseh László, aki a pénteki úszásának körülményei és a riói olimpián szerzett tapasztalatai mellett arról is beszélt, hogy a csalódást keltő 200 méteres szereplése után nem gondolt megfutamodásra - írja az MTI. - Örülök ennek az ezüstéremnek, főleg így, hogy hárman osztozunk a dobogó ezüstös fokán. Sajnálom, hogy az arany nem lett meg, de ahhoz nem voltam elég gyors - értékelte teljesítményét a vegyes zónában. - A kezdésemben még maradtak tizedek, szerencsére a második fele azért megy. Örülök, hogy egy ilyen kétszáz után egy ezüstöt azért sikerült összehoznom. Ez jót tesz a lelkemnek - utalt arra, hogy a hosszabbik távon világbajnoki címvédőként csak hetedik helyen végzett.

Az MTI kérdésére, hogy miként sikerült túltennie a 200 méteres szereplése miatti csalódáson, így válaszolt: - Először is sokat voltam a szobámban, egyedül, kicsit befordulva a sarokba. De a nap második felére ez kicsit átfordult, mert tudtam, hogy a hazafelé tartó gépet lekéstem, úgyhogy innentől kezdve már csak versenyezni lehet. Azzal tisztában voltam, hogy akármilyen szörnyűség történt velem, nem fogok megfutamodni, mert az nem én lennék, azt örök életemre bánnám.

A folytatásról úgy fogalmazott: - majd meglátjuk, négy év múlva hol leszek, mit csinálok, hogy tévén nézem-e vagy esetleg a medence partján. A közelebbi jövőt illetően viszont konkrétabb volt, azt mondta, szeretne jövőre, Budapesten úgy versenyezni, hogy a hazai közönség ne nyomassza, hanem a szurkolástól inkább szétfeszítse az erő.

A kétszeres világbajnok Cseh sorozatban negyedik olimpiájáról jön haza éremmel: ezt megelőzően a 2004-es athéni játékokon 400 méter vegyesen harmadik lett, négy évvel később Pekingben három ezüstöt nyert 200 méter pillangón és a két vegyesszámban, legutóbb Londonban pedig harmadikként zárt 200 méter vegyesen.

Kapás Boglárka bronzérmet nyert a 800 méteres gyorsúszás pénteki döntőjében a riói olimpián. A számot világcsúccsal az amerikai Katie Ledecky nyerte, aki negyedik diadalát aratta ezen a játékokon.

A szám 23 éves magyar Európa-bajnoka az egy nappal korábban úszott országos csúcsából (8:19.43) több mint három másodpercet faragva 8:16.37 perces idővel csapott célba.

Kapás - aki hatalmas országos csúcsot úszott már az elődöntőben is - a harmadik helyen fordult rá az utolsó száz méterre és már biztos volt, hogy közte és a brit Jazz Carlin között dől el a második hely sora. Az utolsó 50-re is a brit fordult rá előbb, s végül elképesztően szoros csatában picivel hamarabb csapott célba.- Bár csak két tizedre volt az ezüst, de ez most egyáltalán nem érdekel és nem zavar, mert amiért jöttem, azt hazaviszem, és ez fantasztikus érzés. Szeretném megköszönni azoknak, akik ide juttattak, mert ezt nem én nyertem, hanem mi. Leginkább hálát érzek - nyilatkozta az M4 Sporton Kapás Boglárka. Mint elmondta: az utóbbi időben mindenki maximálisan mellette állt, nagy profizmussal végezték a dolgukat, ő pedig teljes mértékben megbízik a stábban.

Ledecky 8:04.79-es világcsúccsal nyert, közel két másodperccel javította meg januárban elért korábbi rekordját (8:06.68). Ledecky így 200, 400 és 800 méteren is nyert gyorsúszásban, ez korábban kizárólag a szintén amerikai Debbie Meyernek sikerült az olimpiák történetében, ő 1968-ban Mexikóvárosban hajtotta végre ezt a bravúrt. A 4x200 méteres gyorsváltó tagjaként is győztes, mindössze 19 éves Ledecky Amy Van Dyke (1996, Atlanta) és Missy Franklin (2012, London) után a harmadik amerikai úszónő, aki egy olimpián négy aranyérmet nyert.

Forrás: MTI

FEL