HISZEK Benned

2017. február 22. 07:05 | behir.hu

Az Emberi Erőforrások Minisztérium Sport Szakállamtitkársága tavaly hirdetett pályázatot a megyei jogú városok részére HISZEK Benned Sport Program elnevezéssel (HISZEK Benned = helyi, integrált szabadidősportos és egyesületi keretek közötti sport program). 

A pályázaton Békéscsaba 5,8 millió forint támogatást nyert négy program megvalósítására, amelyekről február 20-án Szarvas Péter polgármester és Kiss Tibor alpolgármester tartott tájékoztatót. 

Mint megtudtuk, az első támogatott program a Belvárosi uszoda hét végi nyitva tartása. Ez a 2016 őszén elindított, s azóta is tartó program folytatása. A hét végi nyitva tartást az önkormányzat a saját költségvetéséből finanszírozta, a pályázat keretein belül lehetőség nyílt külső forrás bevonására.

A második nyertes program a Sportolj együtt olimpikonokkal! elnevezésű. Ennek keretében az iskolákba látogatnak el olimpikonok, hogy személyes példaadásukkal, előadásukkal és a közös sportolás lehetőségével motiválják a gyerekeket. Itt járt már Szász Emese, de további olimpiai bajnokok, olimpikonok is érkeznek majd.

A harmadik a sorban az óvodai labda-kavalkád. Békéscsabán 2015 szeptemberétől „Labda-játékok megalapozása kisgyermekkorban” címmel indult kezdeményezés, hogy megismertetesse a gyerekekkel a különböző labdajátékokat.  Most március 1-jén egy igazi „fesztivált” rendeznek a program keretében, ahol a szülők is betekintést nyerhetnek abba, „hol tart” a gyermekük, az óvodák pedig a program folytatásához új sporteszközöket vehetnek majd.

A negyedik a Nők Napja program, amelynek keretében március 11-én, szombaton 9 órától a CsabaParkba várják a hölgyeket. Itt számos, Békéscsabán űzhető sportágat próbálhatnak ki az érdeklődők (fitnesz, aerobik, spinning, piloxing, zumba, power plate, kettlebell, TRX, flabélos, bodyart, jóga, pilates, stb.), kiegészítve életmód tanácsadással. A tervek szerint közösen sportolhatnak majd az érdeklődők Béres Alexandrával és Katus Attilával is. 

K.D., M.E.

FEL