Hírek videóval

2021. július 30.
2021. július 29.

Életet mentett a dánfoki strand vízimentője

Egy idősebb férfit mentett ki a vízből a Békés-dánfoki strand egyik munkatársa. A 17 éves vízimentő elmondta, nem gondolkodott: azt csinálta, amit ilyen esetben tenni kell. Megragadta a bóját, bevetette magát a vízbe és odaúszott a segítségért kiáltó idősebb férfihoz, aki azért került veszélyes helyzetbe, mert begörcsölt a lába.
2021. július 29. 16:09 | Erdei-Kovács Zsolt
Tovább olvasom
2021. július 28.

Zajlik az élet a Jókai színházban

A Békéscsabai Jókai Színház augusztus elejéig zárva tart, azonban a munka egész évben folyamatos. A Déryné Programmal az ország 18 településére utaznak, emellett a Szarvasi Vízi Színházba is több előadást visznek. Ezt követően a tervek szerint október végéig bepótolják az évad eddig elmaradt bérletes előadásait, majd novembertől kezdetét veszi az új évad.
2021. július 28. 16:48 | Vári Bianka
Tovább olvasom

Véget ért az aratás Békés megyében

A kisebb gazdálkodók néhány maradványterületet aratnak még, de immár határozottan kijelenthető, hogy Békés megyében véget ért az aratás. A termés minősége rosszabb, mint a tavalyi esztendőben, a mennyiségre, valamint a tárolási, raktározási kapacitásra azonban nem lehet panasz.
2021. július 28. 15:17 | Erdei-Kovács Zsolt
Tovább olvasom

Helyszíni bejárás és tájékoztató a Nádas soron

A Modern Városok Program "Geotermikus hőhasznosítás Békéscsabán” projekttel kapcsolatban tartott sajtónyilvános helyszíni bejárást a munkálatokat végző cég kedd délután a Nádas soron. A szakemberek a helyszínen többek között tájékoztattak arról, hogy hol tart jelenleg a kivitelezés valamint, hogy miért nem állhat le a fúrás.
2021. július 28. 11:22 | Papp Ádám Sándor
Tovább olvasom
2021. július 26.

Fókuszban a megyei értékek

A civil szervezetek bevonásával népszerűsítené a megye értékeit a Civil Szervezetek Szövetsége. Ennek érdekében indítottak rendezvénysorozatot, melynek megnyitóját hétfőn tartották a szervezet békéscsabai előadótermében.
2021. július 26. 16:05 | Vári Bianka
Tovább olvasom
2021. július 24.

Szentmisével ünnepelték a kunágotai Szent Imre-templom 150. évfordulóját

A kunágotai római katolikus templomot 1870. november 5-én szentelték fel. Az isten háza tavaly volt 150 éves, de a járvány miatt egészen eddig nem volt lehetőség ezt szentmisével megünnepelni. A leromlott állapotú templom európai uniós forrásból, közel 45 millió forintból kívülről és belülről is megújult az évfordulóra, ezzel tovább szolgálhatja a községet.
2021. július 24. 16:01 | Hidvégi Dávid
Tovább olvasom

Dobozon az uniós programnak köszönhetően 45-en visszatérhettek a munkavilágába

Doboz még 2017-ben nyújtott be pályázatokat olyan programokra, amelyeknek célja a szegregáció felszámolása. A településen az elmúlt években sikeresen lezajlott az Emberi Erőforrások Fejlesztési Operatív Program, amelyben olyanok vállalhattak munkát, akik korábban elvesztették az állásukat vagy pedig nem tudtak elhelyezkedni képzés hiányában.
2021. július 24. 07:01 | Hidvégi Dávid
Tovább olvasom
FEL