Herczeg Tamás: Augusztus végéig mindenkit vár a Csabai Nyár

2017. július 27. 09:15 | Mikóczy Erika

Július közepétől már a Csabagyöngye Kulturális Központ szervezi a Csabai Nyár programjait. Hogy mire készülhetünk a nyár hátralevő részében, arról a szervezők részéről a kulturális központ igazgató-helyettesét, Herczeg Tamást kérdezte Zsíros András a 7.Tv Aktuális című műsorában.

 

– Ezen a nyáron is úgy van, mint ahogy az elmúlt esztendőkben rendre alakult. A nyár első felében a Békéscsabai Jókai Színház szolgáltatott sok-sok kulturális programot, és a nyár közepétől, július 17-től a Csabagyöngye Kulturális Központ vette át a stafétabotot. A Szent István térre szervezzük a programokat jelentős részét, de emellett a Csabagyöngye Kulturális Központ melletti kis színpadstég is helyet ad sok-sok eseménynek. Ebben az évben is részben tematikus hetekkel, tematikus hétvégékkel is készülünk.

 

– A tematikus hetek elnevezései idén is a korábbiak maradtak?

 

Igen, maradtak az elnevezések, és megmaradtak azok a programtípusok is, amelyek az elnevezéshez kötődnek. A fröccsöntő hét azért az, mert ilyenkor már, ha megfelelő az időjárás, akkor beérik a Csabagyöngye szőlő. Ez érik meg Magyarországon elsőként, és ilyenkor már lehet szüretelni. Lesz egy big band hétvégénk. Akkor a Csabagyöngye melletti stégen kiülős koncertek lesznek este. 28-án és 29-én, pénteken és szombaton két zenekar zenél majd. És egy rendhagyó koncerttel is készülünk. Eddig még délelőtt nem szolgáltattunk zenét, de aki régebben járt a Debreceni Jazznapokra, az emlékezhet arra, hogy a szombat esti, éjszakai erős jazzbulit sokan vasárnap délelőtt a Dixi koncerten pihenték ki. Most tehát nálunk szombaton délelőtt lesz egy Dixi koncert a Szent István téren. Ez egy újdonság, ha tetszik, egy újítás. Hogyha ez tetszeni fog a közönségnek, és lesznek elegen, akkor valószínűleg a következő években is lesz majd ilyen produkció. A nyár szerves programja szokott lenni a több mint harmincéves Zenei Ifjúsági Találkozó, a fúvószenekarok találkozója itt Békéscsabán. Most Magyarországon kívülről négy országból várunk erre vendégeket. Részben a Szent István téren, részben pedig a stégen szól majd a fúvószene. Augusztus 20-a is része természetesen ennek a programsorozatnak. A tűzijáték a főattrakció évről évre, de én azt hiszem, hogy a Margaret Island, illetve Horváth Charlie nagy zenekaros koncertje is igazi csemege lesz majd. A Csabai Nyár főtérre szervezett programjai augusztus 27-én érnek véget a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar nyárbúcsúztató koncertjével.

 

– A local hét nevű tematikus héten helyi amatőr zenekarok is fellépnek majd. Itt hogyan zajlott a kiválasztás folyamata?

 

A célunk az is, hogy tehetségkutatással, tehetséggondozással foglalkozzunk. Több olyan békéscsabai zenekar van, amelyik az elmúlt pár évben föllépett, és most is meghívtuk. Lesz olyan zenekar is, amelyik nálunk a Csabagyöngyében zenélt már, de a főtéren még nem. Azokat, akikről úgy gondoljuk, hogy tehetségesek, és a közönség is kíváncsi lehet rájuk, megpróbáljuk ebben az időszakban színpadra hívni. Jó néhány ilyen zenekarunk lesz.

 

– Tehát már vannak tapasztalataik ezeknek a zenekaroknak a fellépéséről. Vagyis az, hogy itt a főtéren fellépnek, már egyfajta garancia lehet arra, hogy érdemes lesz őket meghallgatni?

 

Úgy gondolom, hogy garancia lehet. Igyekeztünk úgy összeállítani a programot, hogy sokszínű legyen. Tehát a fiatalokat, az ifjúsági generációt érdeklő rockzenekarok szerepeljenek a repertoárban, de musicalekkel, táncbemutatókkal is készülnek az előadók, illetve komolyzenei műsorok is lesznek majd. Tehát sokféle történetet szeretnénk, amelyre remélhetőleg sokan lesznek kíváncsiak. Sokan eljönnek a Szent István térre olyanok is, akik nem a nézők számára előkészített székekre ülnek le, hanem a padokon üldögélnek, akár beszélgetnek egymással, megisznak egy üdítőt, vagy sört. A főtér a város számára közösségi térként is működik, ez nagyon fontos szempont volt akkor, amikor a város vezetése úgy döntött, hogy ez a tér – ami jó néhány évvel ezelőtt a közlekedés zajától volt hangos – most egy nyári eseményekkel teli tér legyen. Most nyári eseményekkel, de egyébként látjuk, hogy egész évben vannak ott programok. Arra is törekszünk azért, hogy ne feszítsük túl a húrt. Tehát nem késő estéig tartó programokkal készülünk. Például számos olyan eset van, amikor az esti koncertet azt átvisszük a Csabagyöngye melletti stégre.

 

– A főtéren lakások is vannak, amelyeknek a lakói nem biztos, hogy annyira örülnek a késő esti koncerteknek.

 

– Így van, és erre is oda is figyelünk, szem előtt tartva, hogy a csabaiak és a környékbeliek pedig várják ezeket a programokat. A Csabagyöngye szervezéséven 36 napon keresztül 43 esemény valósul meg. Ez alkalmat ad arra, hogy aki Gyulán nyaral, átjöjjön Békéscsabára. Tavaly is számos ilyen esetről volt tudomásunk, illetve külföldi szót is hallottunk a főtéren így az esti programok alkalmával. Azt hiszem, hogy valóban nemcsak a békéscsabaiaknak szolgáltatunk ilyenkor, hanem azoknak is, akik a megye más helyéről jönnek, vagy akár messzebbről érkeznek Békéscsabára.

 

– Azt a küldetést, amelyet célul tűzött ki a Csabai Nyár, leginkább akkor tudja betölteni, hogyha ingyenesek ezek a programok. Hiszen az, hogy az ember járókelőként egyszer csak belehallgasson egy-egy koncertbe, nem működik, ha belépődíjat szednek. Mekkora áldozatot jelent ez a város részéről és a szervezők részéről?

 

Valóban ez egy rendkívül fontos szempont, hogy ezek a programok ingyenesek. Igazság szerint a város főterét, a Szent István teret lezárni se lehet. Nem is célja ez természetesen azoknak, akik a programsorozatot szervezik. Nagyságrendileg olyan ötmillió forintos keretből lehet ezt az eseménysort megoldani, amire egyébként az elmúlt esztendőben körülbelül – augusztus 20-át nem számolva – körülbelül tízezer ember volt kíváncsi. Legalább ennyi nézőre számítunk ezen a nyáron is.

 

– Ha ezek belépődíjas koncertek lennének, akkor vajon lenne ekkora sikerük?

 

Gyanítom, hogy lényegesen kevesebb látogatója lenne úgy a programoknak.

 

– Hogyan sikerül a forrást megtalálni ehhez? Van szükség támogatókra, vagy a város ki tudja gazdálkodni?

 

Vannak olyan támogatók, amelyek hozzájárulnak a Csabai Nyár főtéren szervezett eseménysorozatához, de döntőrészben az önkormányzat finanszírozza ezeket a programokat.

 

– A programok úgy működnek, hogy a szervezésben átadják egymásnak a stafétát a különböző kulturális intézmények, ami szimbolikus értelmet is hordoz, hiszen egy komoly együttműködésről van szó.

 

Így van ez jól, hogy a város kulturális intézményei dolgozzanak együtt, hangolják össze a tevékenységüket, és ebben én azt hiszem elég jól teljesít a négy intézmény: a könyvtár, a múzeum, a színház, és a közművelődési intézmény, a Csabagyöngye. Természetesen összehangoljuk az augusztus 20-i programokat is, és az egész nyár tulajdonképpen egy nagy együttműködésként is jellemezhető. A programokat várja és szereti a közönség, gyanítom, hogyha jó lesz az időjárás – amin sok múlik, hiszen szabadtéri rendezvényekről van szó – akkor sok nézőnk lesz. A nagyobb koncertekkel kapcsolatban megnyugtathatjuk talán az érdeklődő közönséget, hogy esőhelyszínként a Csabagyöngye Kulturális Központ rendelkezésre áll.

 

– Általában mennyi idő eldönteni, hogy be kell-e költöztetni a rendezvényt az esőhelyszínre?

A szervezők a meteorológiai intézettel közvetlen kapcsolatban állnak. Elképzelhető, hogy öt órakor, hat órakor még esik az eső, de hétkor, nyolckor már lehet programot szervezni. Mindig néhány órával előtte dől el, hogy milyen döntést kell hozni.

 

– Ön melyik programot várja a legjobban?

 

Nem szeretnék konkrét eseményt kiemelni. Természetesen nagyon sok eseményen ott leszek. Egyébként az augusztus 20-ai eseményre készülünk a legtöbbet. Ezt az egész főtéri produkciósort körülbelül 40 ember szervezi, de az augusztus 20-a egy nagyon nagy szervezői létszámot megmozgató, igazán nagy eseménysor lesz. A Margaret Island részben az ifjúsági korosztályt, Charlie pedig az idősebbeket tudja majd megszólítani, persze Charlie-t azért a tizen-huszonévesek is kedvelik, és a Margaret Island is olyan zenét szolgáltat, ami az idősebbek érdeklődését is föl tudja kelteni. Én ebből a szempontból mindenevő leszek, mert nagyon sok koncerten részt fogok venni.

 

 

További programok »

FEL