A városháza árkádsorán, a Molnár Sándor tiszteletére állított márványtáblánál gyűltek össze az emlékezők Békéscsabán, a kuláküldözés áldozatainak emléknapján.
A kuláknak nyilvánított köröstarcsai parasztembert, Molnár Sándort, 1950. július 15-én, koholt vádak alapján végezték ki Békéscsabán. A vád ellene gyújtogatás volt. Tanúként egy megfélemlített, tízéves kisfiút állítottak elő. Tárgyi bizonyítékul egy ÁVO-s őrnagy vitt a bíróságra pár megperzselt fűszálat.
A kuláküldözés áldozatainak emléknapján, a városháza árkádsorán Herczeg Tamás tanácsnok idézte fel a diktatúra szörnyűségeit.
– A diktatúrák természetrajzához hozzátartozik, hogy szebbnek, sőt szépnek akarnak látszani. Másnak, mint amilyenek valójában. Ezért pedig olyan propagandagépezetet működtetnek, ami egy időre elfedi rút valójukat, belső lényüket. Egy ilyen lényegi eleme volt a kommunista diktatúrának, hogy ellenséget kellett keresnie és mindenáron találnia. Ha ismerjük az elnyomás tulajdonságait, ha van történelmi tapasztalatunk, és ebből fakadó tudásunk, ma már nyilvánvaló lehet előttünk, kit, mely társadalmi réteget és miért szemelt ki magának a kommunista hatalom ellenségnek – fogalmazott Herczeg Tamás, hozzátéve, hogy akkor a gazdálkodó parasztságot szemelték ki egyik legádázabb ellenségüknek.
A kemény munkával családi gazdálkodást folytató, földjeit növelő, a bevételeket a saját gazdaságába visszafordító, önálló gondolkodású parasztemberek sokaságát kuláknak kiáltották ki. A regnáló hatalom elgondolása szerint a kulákok a téeszesítés gátjai voltak, ezért ellehetetlenítették, teljesíthetetlen beszolgáltatásokra kényszerítették őket.
Köztünk élnek még azok az emberek, akik elszenvedték ennek minden következményét. Dombi Dániel és Dombi Dánielné Szabados Olga Mezőberényből jött Békéscsabára a szerdai megemlékezésre. Dombi Dániel elmondta, hogy nagyapját bebörtönözték, mert 200 tojást nem tudott beadni. Mint mondta, ha be is adta volna, utána írtak volna egy hét múlva megint kétszázat, vagy annyit, hogy azt már semmiképpen se teljesíthesse.
– Mint gyerek, én is érintett voltam. Három bűnöm volt, az egyik a sváb származásom: Freiről magyarosíttattam a nevem Szabadosra. A másik bűnöm az volt, hogy édesapám csendőrként dolgozott, a harmadik pedig az, hogy az ’56-os forradalom idején a Mezőberényi Forradalmi Ifjúsági Bizottságnak az egyik tagja voltam – tudtuk meg Dombi Dánielné Szabados Olgától, aki bár az orvosi egyetemre nem járhatott, pedagógus lett, és tanárként is ment nyugdíjba.
A történtekről évtizedekig nem volt szabad beszélni. Molnár Sándor családjában is hosszú ideig hallgattak arról, mi történt a köröstarcsai parasztemberrel.
– Kilencéves koromban tudtam meg, mi történt a nagyapámmal, az ő húga mesélte el. Egy ideig azt hittem, hogy a dédapám a nagyapám, nem is értettem, miért öregebb, mint más nagyapák. Ő néha sírdogált, de amikor kérdeztem miért, csak annyit mondott: kicsi vagy még ehhez. Amikor megismertem a nagyapám történetét, természetesen kérdeztem, hogy milyen ember is volt. Ő egy tisztességes, becsületes, nagyon jó humorú, víg kedélyű, zenélni tudó egyszerű paraszt emberként élt mindenki emlékezetében. Igen szegény körülmények között kezdte az életét, sok-sok munkával tudott csak előrejutni, mégis megvádolták – jegyezte meg Hajdú Károly, Molnár Sándor unokája.
Az Országgyűlés 2012-ben nyilvánította június 29-ét – hagyomány szerint az aratás kezdetének napját – a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává. Határozatban ítélték el a magyar középparasztságnak kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését. Békéscsabán a megemlékezés koszorúzással ért véget június 29-én.
