Hazatért a Libamájfesztivál

2016. május 14. 05:01 | Zsíros András

Orosházáról indult 2009-ben, majd néhány évig Budapest adott helyszínt annak a fesztiválnak, aminek központjában a hungarikummá is nyilvánított libamáj áll. A gasztronómiai programok most hazatértek, a négy napon át tartó fesztiválnak újra Orosháza ad otthont. A rendezvényhez szakmai nap is kapcsolódott, „Konferencia a hízott víziszárnyas ágazatért” címmel. Erre az ágazat minden fontos szereplőjét meginvitálták a szervezők.

A magyar ember szíve szerint minden nap libamájat enne – ezzel az idézett mondattal mutatott rá a különleges étel magyar gasztronómiában betöltött szerepére Ambrus György. Az olimpiai bajnok mesterszakács előadásában arról is beszélt, hogy bár drága, prémium kategóriás csemegéről van szó, ennek meg van a helye a hétköznapokban is.

A víziszárnyas ágazat az ország gazdaságában is kiemelkedő szerepet tölt be a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint. Dr. Bognár Lajos elmondta, tavaly a teljes mezőgazdasági termelés több mint 13 százaléka származott baromfi-ágazatból, ezen belül a hízott libamáj értékesítése nyolcmilliárd forint értékben 1500 tonnát tett ki. Hozzátette, a magyar gasztronómia ma már visszakerült az európai térképre, amit a napokban a Bocuse d’Or nemzetközi versenyen elért hazai siker is bizonyít.

A 2008-ban hungarikummá nyilvánított hízott libamáj hazai bölcsőjének Orosháza számít. Ezért is tartották fontosnak a szervezők, hogy a 2009-ben innen útjára indult Libamájfesztiválnak újra Orosháza adjon otthont. Fejes Róbertné alpolgármester elmondta, nagyon örülnek ennek, mivel Orosháza neve összefort a libamájjal, hiszen az iparág nagyon sok embernek ad munkát.

Az egészen pünkösd hétfőig tartó, ingyenesen látogatható színes programokra mintegy ötezer főt várnak a szervezők.

FEL