Háromezren már szavaztak a híd nevére. Ön voksolt már?

2016. február 18. 14:38 | behir.hu

Továbbra is keressük az Orosházi úti felüljáró új nevét. A békéscsabaiak továbbra is három verzió közül választhatnak, de új javaslatok is felkerülhetnek a listára. Az építmény új nevére még egy hónapig, március 15-ig lehet szavazni interneten.

Tavaly épült meg, majd év végén a kétszer két sávos gépjárműforgalom is megindult a békéscsabai Orosházi úti felüljárón, amely Jaminát köti össze a belvárossal. A Behir.hu oldalon egy hónappal ezelőtt kezdődött el a szavazás, amely során a békéscsabai lakosok dönthetik el, milyen nevet kapjon az építmény. A kezdeményezés nyitányaként három verzió indult harcba a győzelemért a Szent László-, a Munkácsy Mihály-, valamint az Erzsébet-híd. Mint Dr. Ferenczi Attila városfejlesztési tanácsnok elmondta, az utóbbi kettő versenyzik egymással. Szerinte mindkettő megfelelő lenne. 

Békéscsabán még nem volt példa arra, hogy a városlakók szavazhatják meg, milyen nevet szeretnének egy felüljárónak. Lukácsi László városi főépítész elmondta: több lépésből áll, amíg hivatalosan megállapítják a földrajzi nevet, hiszen a létesítmény állami tulajdonban van. Éppen ezért, ha megvan a közgyűlési döntés, akkor a a döntést felterjesztik az Állami Földrajzi Név Bizottságnak és rajtuk múlik, elfogadják-e ezt a javaslatot.

Eddig közel háromezer szavazat érkezett, de továbbra is a lakók segítségét kérjük annak eldöntésében, hogy melyik név illik leginkább a felüljáróhoz. Március 15-ig lehet szavazni oldalunkon ide kattintva, ráadásul húsz szavazat esetén új javaslatok is kerülhetnek a listára.

 

FEL