Három pontért indultak

2016. április 15. 18:59 | behir.hu

A bajnokság egyik legfontosabb mérkőzésére készül az NB I-es békéscsabai labdarúgócsapat. A tabellán 12. helyen álló lila-fehérek egyik közvetlen riválisukhoz, a Puskás Akadémiához látogatnak.

A csabaiak a gyengébb ősz után 2016-ban már a pontokat is szorgalmasabban gyűjtötték. Az elmúlt héten két találkozón azonban sikerélmény nélkül maradt pont nélkül az együttes, de ezek az összecsapások is segíthették a felkészülést az idény legfontosabb mérkőzéseire.

- Azt gondolom, ez az időszak - ha már pontokban nem is tudtunk eredményesek lenni - a csapat összeérése kapcsán nagyon jól sikerült, mert azt gondolom, hogy közelebb került egymáshoz mindenki, igazi egységes csapattá váltunk – fogalmazott Takács Péter

A mérkőzés súlyának megfelelően a csabai fiúk már péntek reggel útra keltek. A csapat vezetőedzője izgalmas, feszültséggel teli mérkőzésre számít, amelyen véleménye szerint az dönt majd, hogy melyik együttes bírja jobban a kiesési rangadó okozta nyomást.

- Mindegyik játékos hoz magával egy alaptudást. Most jön az a rész, hogy pszichésen mennyire tudják elviselni ezeket a terheléseket, hogyan tudja ezt beépíteni a meccsen a játékba és ez lesz a kulcs ezeken a mérkőzéseken – állapította meg Zoran Spisljak vezetőedző.

A lila-fehérek ebben a szezonban 100 százalékosak a Puskás Akadémiával szemben. A viharsarkiak idegenben és a Kórház utcában is 2-1-re diadalmaskodtak

- Mind a Puskás ellen, mind pedig a Pancho Arénában eddig jó eredményeket értünk el és ezt kell meglovagolnunk. Ha eddig ez bejött, akkor ugyanazt a játékot kell játszani – latolgatta az esélyeket Spitzmüller István.

A csabai gárda egy győzelemmel pontszámban utolérheti aktuális riválisát. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik Felcsúton. 

FEL