Három millió tonnával kevesebb idén a gabona

2015. december 29. 06:17 | Horváth Szabolcs

A kedvezőtlen időjárás miatt három millió tonnával kevesebb gabona termett idén hazákban. A belföldi kereskedelemre és az árak alakulására ennek nincs hatása, az exportban a külföldi kereskedelemben azonban érzékelhető lesz ekkora mennyiség kiesése. Békés megyében körülbelül harminc százalékkal maradtak el a hozamok. 

Barabás Béla a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára azt mondta a belvíz problémák, az aszálykárok okozták a több millió tonnás kiesést.

- Gazdasági hatása megmutatkozik a növénytermesztők és az állattenyésztők esetében is. A növénytermesztőknél árbevétel kiesés, az állattenyésztőknél pedig költségnövekedést okoz az alacsonyabb termésátlag a kisebb hozam.

A csabai raktárszövetkezet tagjai szintén érzékelik a kiesést, de a felvásárlási árak emelkedése ezt nagyjából kompenzálja. Így a gazdálkodásuk továbbra is eredményes lehet.

A szövetkezet elnöke Adamcsik László szerint legalább ilyen években alacsonyabbak a szárítási költségek, mivel jobban kiszáradnak a termények. Kevesebb költséggel lehet, igaz a kevesebb terményt megtermelni. 

A belföldi értékesítésbe nem szól bele a termés átlag csökkenése, de az export kiesés jelentős mértékű, ebből az árualapból hiányzik a három millió tonna- Barabás Béla.

- Ár alakulása az változó, a betakarítás kezdetén 39-40 ezer forint, a betakarítás végén kukorica esetében 42-45 ezer forint. Az ideális ár az 50 ezer forint lenne tonnánként, ami a gazdáknak biztosítana egy megfelelő jövedelmet- mondta a Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetség titkára.

Mind a kukoricánál, mind pedig a búzánál akadtak idén minőségbeli problémák, de ezek egy része kezelhető volt növényvédelmi beavatkozásokkal. A békés megyei terméssel nagy átlagot véve nincs probléma.   

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

FEL