Hárman sérültek meg három különböző Békés megyei balesetben szombaton

2017. január 15. 08:15 | Kugyelka-Zámbori Eszter

Békés megyében 2017. január 14-én három személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre.

Békéscsabán, a Bartók Béla út és a Temető sor kereszteződésénél 8 óra 45 perc körül egy személygépkocsi nekiütközött egy forgalmi ok miatt álló autónak. A balesetben az álló jármű utasa sérült meg, állapota nem súlyos. Orosháza külterületén 11 óra után néhány perccel egy személygépkocsi előzés közben árokba csúszott és fának ütközött. Az autó utasa könnyű sérülést szenvedett. Békéscsabán 14 óra 15 perc körül személygépkocsi tehergépkocsival ütközött, a személygépkocsi utasa könnyebben megsérült.

A Lőkösházi Határrendészeti Kirendeltség határrendészei 2017. január 14-én délután Lőkösházán, a Vasút utcában elfogtak egy budapesti férfit, aki ellen a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság adott ki elfogatóparancsot garázdaság bűntett miatt. A 25 éves B. Mihályt a Gyulai Rendőrkapitányság őrizetbe vette.

Vezetői engedély nélkül, a gyanú szerint ittasan motorozott 2017. január 14-én egy férfi Gyomaendrődön. A rendőrök 17 óra 45 perc körül a Madách utcában igazoltatták. Megszondáztatták, majd miután a helyszínen végzett mérés eredménye pozitív lett, előállították a Gyomaendrődi Rendőrőrsre. Az ott végzett légalkohol mérések megerősítették az ittas járművezetés gyanúját. A férfi ellen ezért büntető, engedély nélküli vezetés miatt pedig szabálysértési feljelentés tettek a rendőrök.

Fűtött szállóra vittek a rendőrök egy férfit 2017. január 14-én este Békésen. A 81 éves férfi a házában egyedül él, nem tudja ellátni magát, nem tud fűteni, ezért helyezték el az átmeneti szállón.

Forrás: police.hu

FEL