Haditorna versenyen indulhattak a megye fiataljai

2016. október 8. 19:02 | Laczkó Viktória

Közép, valamint általános iskolás diákok számára tartottak haditorna versenyt a békéscsabai repülőtéren. A fiatalok a gyakorlatok közben olyan fizikai nehézségekkel szembesülhettek, amelyekkel a kiképzés és szolgálat közben találkozhatnának.  

Műanyag fegyverrel a vállukon teljesítették ezt az akadálypályát az iskolások. A megye negyvennégy iskolájából érkeztek versenyzők, akikre összesen kilenc feladatsor várt.

Közülük sokan örültek a lehetőségnek, van, aki hasonló területen képzeli el a jövőjét, példul Zahorán Kincső is: - ilyen pályán szeretnénk folytatni az életünknek, szóval rendőrség, honvédség, valamint tűzoltóság ilyen szakmára gondoltunk. Szolnoki Sándor Mátyás is hasonlóképpen nyilatkozott: - gondolkozom katonai pályán. Az ilyen versenyek egyrészt azért jók, mert a fiatalság megtapasztalja, hogy milyen lehet a katonai élet, meg úgy nagyjából mindenki eldönti, hogy végül is mire vállalkozik.

A Honvédelmi Minisztérium által szervezett haditorna versenyen bemutatták a katonai pályát, a katonák mindennapi életét, és a versenyzők „belekóstolhattak” a katonai kiképzés egyes ágaiba. Juhász László százados szerint a verseny elsődleges célja a fiatalok honvédelmi nevelése, a honvédelemi pályára való irányítása, kedvcsinálás az egészséges sportoláshoz, a versenyszellem fejlesztése. Ennek az elősegítésére, elérésére a Honvédelmi Minisztérium országosan írta ki ezt a versenyt.

A haditornának nagy jelentősége van a Magyar Tartalékos Szövetség életében is. A MATASZ elnöke Nagy Zoltán kiemelte: az esemény alkalmat ad az I. világháborúban harcolt Békés megyei katonák előtti tiszteletadásnak is.

- Tizenöt évvel ezelőtt alakult meg a MATASZ, és azóta folyamatosan a megyei szervezet szervezi ezeket a rendezvényeket. A másik apropója, ami ebből adódik, hogy a szellemi vetélkedőnkön méltó megemlékezést akarunk állítani az I. VH eseményeinek és azon belül is a híres 101-es gyalogezrednek - közölte Nagy Zoltán

A legjobban teljesítők sétarepülést kaptak nyereményül megyei döntőből és tovább jutottak az országos haditorna döntőjébe, amit 2017 áprilisában tartanak.

FEL