Gyülekeznek a kék vércsék, készülnek az őszi vonulásra

2016. szeptember 2. 07:54 | Laczkó Viktória

Az Európában fészkelő kék vércsék augusztus közepétől döntően két nagy kiterjedésű területen gyülekeznek az őszi vonulás előtt: a Kárpát-medencében és a Fekete-tenger északi és nyugati tengermelléki, alföldi területein. Augusztus közepétől szeptember közepéig intenzív vadászattal töltik napjaikat, hogy megerősödjenek a hosszú út előtt. Az idén kelt fiókák is igyekeznek egyre erősebb vadászokká válni - írja a kmnp.hu.

A gyülekezés időszaka kiváló alkalom arra, hogy a szakemberek szinkronszámlálások segítségével képet kapjanak az Európában fészkelő kékvércse állomány nagyságáról. A szinkronszámlálást „A kék vércse védelme a Kárpát-medencében” című LIFE+ projekt keretében évek óta közösen végzik a magyarországi, a felvidéki, a partiumi és a vajdasági szakemberek. Ebben az együttműködésben a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság is részt vesz, lévén itt mintegy 14-16 ismert gyülekezőhely található.

A szinkronszámlálások szerdánként zajlanak, idén az első ilyen alkalom augusztus 15-én volt, amikor több mint 400 kékvércsét számoltak a KMNPI területén. Természetesen ez még csak a kezdet, mivel a gyülekezés csúcsa általában szeptember közepére esik, amikor a hazai példányokhoz csatlakoznak az ukrán sztyeppékről érkező kék vércsék is. Ilyenkor egyszerre akár 10 ezer példány is tartózkodhat a Kárpát-medencében. A nappali intenzív vadászat után az alkonyati órákban a madarak a környező pusztai facsoportokban, erdősávokban gyülekeznek, ahol az éjszakát töltik. A heti szinkronszámlálásokat ezeken a helyeken végzik.

A Körös-Maros Nemzeti Parkon belül (s egyben a Kárpát-medencén belül is) az egyik legjelentősebb kék vércse gyülekezőhely a Dévaványai-Ecsegi pusztákon található. Itt az utóbbi években előfordult, hogy egyszerre több, mint kétezer kékvércsét számoltak. Az, hogy az adott évben mely területeken gyülekezik a legtöbb példány, nagyban függ a táplálék-felhozataltól (például a pocok-gradációs vagy rovar-rajzásoktól). A mintegy másfél hónapig tartó gyülekezési időszak után a kék vércsék általában október elején egyetlen röpke hét alatt teljesen eltűnnek a Kárpát-medencéből. Hosszú út vár rájuk, mivel a telet az Egyenlítőtől délre fekvő területeken töltik.

A szakvezetéses túrák részleteiről itt olvashatnak. 

 

FEL