Gyulán született meg Békés megye első idei babája

2018. január 1. 13:40 | behir.hu

Kalóczkai Ervin lett az első újszülött az évben, a 2. és 3. helyezett babák Békéscsabán és Orosházán születtek meg, mindketten lányok - számolt be a beol.hu.

Kalóczkai Ervin lett az első újszülött 2018-ban a megyében. A kisfiú ötven centiméterrel és háromezer-négyszáz grammal érkezett a világra – írták.  Édesanyját Kevermesről hajnali egy órakor szállították be a Békés Megyei Központi Kórház, Pándy Kálmán Tagkórházába, Gyulára, akkor jelentkeztek az első kisebb fájások.

– Nem volt könnyű és fájdalommentes a folyamat, melynek eredményeképpen hajnali öt óra hét perckor megszületett a kisfiam, akit mikor megláttam, azonnal beleszerettem – árulta el Kalóczkai Zsanett, az édesanya.

Ervin ötödik gyermekként érkezett a családba. Négy testvére mellé, akik szintén mind fiúk, szerettek volna a szüleik egy kislányt is. A terhesség túlnyomó részében azt hitték, ez az álmuk valóra is válhat, éppen ezért leginkább a lánynevek között válogattak. A fiú keresztnevek közül a család az Erdogánra voksolt, azonban ez Magyarországon nem engedélyezett utónév, így a csöppséget végül Ervinre keresztelték.

Békéscsabán, a Békés Megyei Központi Kórház dr. Réthy Pál Tagkórházába 10 óra 47 perckor látogatott el a gólya. A megyeszékhely első babája a Boglárka nevet kapta, aki 3850 grammal és 52 centiméterrel jött a világra.

Nem sokkal később az orosházi kórházban, 10 óra 55 perckor érkezett meg természetes úton Czene Zoé. A kislány 2980 grammal született, 47 centi. Anyukája Czenéné Czimbercsik Emese, apukája, Czene Zoltán. A mezőhegyesi párnak van egy 4 éves Dorina nevű kislánya, aki nagyon várja haza kistestvérét, aki a 37. hétre született meg.

Forrás: beol.hu

További programok »

FEL