Gyulai csillag született

2016. május 31. 16:08 | Laczkó Viktória

Két csillaggal ismerte el a brüsszeli székhelyű Nemzetközi Íz és Minőség Intézet a Gyulai Szalámit. Ezzel a cég már két nemzetközi elismerést tudhat magáénak, ugyanis tavaly a Gyulai Kolbász is megszerezte ezt a címet a Belga fővárosban. A minősítés nemcsak Európában, hanem nemzetközi szinten is elismerést jelent, a csillaggal járó logóhasználat 3 évig díjmentesen áll a cég rendelkezésére. 

A minősítés megszerzéséhez 100-ból 80-90 közötti pontszámot kellett elérnie a bükkfafüstös, hidegfüstölési eljárással előállított paprika- és allergénmentes terméknek, ami a Magyar Termék Nagydíj elismerést is elnyerte tavaly. A Nemzetközi Íz és Minőségi Intézet által két aranycsillaggal elismert Gyulai Szalámit penészmintás műbélbe töltik. - Az átmérője egy olyan 55 mm körül van. Fontos kiemelnem, hogy hagyományos füstölési eljárással készül a termék, tehát bükkfán füstölve egy hidegfüstölési eljárással gyártjuk. Körülbelül 4-6 napon keresztül füstöljük, majd ezt követően egy hagyományos érlelési eljárással 50-60 napon keresztül érleljük - foglalta össze Daka Zsolt ügyvezető. 

A Gyulai Kolbász története során a Brüsszeli aranyak mindig jelentős szerepet játszottak, akár Balog József, akár Stéberl András esetén - idézte fel dr. Görgényi Ernő, aki az eredményt ismertető sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy amikor a vállalatot 2013-ban önkormányzati tulajdonban újraszervezték, a legfontosabb céljaik között az előállított élelmiszerek minőségének javítása szerepelt. Ezeket a törekvéseket igazolja a mostani elismerés is. - Egyre magasabb minőségűek a Gyulai termékek. Ennek egyik legújabb elismerése ez a brüsszeli két aranycsillag, ami ráadásul egy új terméknek, egy több mint két éve piacon lévő új terméknek szól. Az innováció, az új termékek fejlesztése pedig egy vállalat életképességét biztosítja és bizonyítja. Ezért is olyan fontos számunkra, hogy ez a termék is megkapta a két aranycsillagot Brüsszelben.

A zsűri európai kulináris és sommelier szervezetek tagjaiból, azaz francia, görög, spanyol, svéd szakmai körökből állt. Az ítészek elfogultság nélkül hozhatták meg a döntést, mivel a minősítő intézet az egyetlen olyan nemzetközi szervezet, ahol vaktesztet alkalmaznak. 

FEL