Ha a megszokott formában nem is lesz idén nyáron hadijáték a gyulai várnál, mintegy harminc lelkes hagyományőrző közreműködésével mégis megjelenik a végvári tábori élet, s kisebb harci jelenetek szemtanúi is lehetünk július utolsó hétvégéjén.
Tovább olvasom
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház előadásában a "Swan Lake Revisited – Hattyúk tava újratöltve" című előadás látható augusztus 2-án 20.30-tól Gyulán, a Várszínpadon.
Tovább olvasom
Farkas Wellmann Éva és az Evilági együttes parancsolat-verseket és parancsolat-dalokat ad elő augusztus 4-én 17 órakor Gyulán, az Almásy-kastély kápolnájában.
Tovább olvasom
A gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház előadásában Örkény István: Tóték című előadása látható augusztus 4-én Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Tovább olvasom
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkciója augusztus 6-án 20:30-tól látható Gyulán, a Tószínpadon.
Tovább olvasom