A Nemzeti Örökség Intézete idén nyolcadik alkalommal hirdette meg az Emlékhelyek Napját. Ez alkalomból a Gyulai Vár is tart május 13-án programokat.
Tovább olvasom
Már használhatók az új vármegye-, illetve országbérletek a MÁV-START és a Volánbusz járatain. Az utasok az olcsó, egyszerű és korlátlan utazást biztosító legújabb díjtermékeket a jegypénztárakban és az automatákból vásárolhatják meg, valamint mobilapplikáción keresztül, illetve az autóbuszvezetőknél a fedélzeten.
Első alkalommal hívta életre kézhigiénés világnapi rendezvényét csütörtökön délután a Békés Vármegyei Központi Kórház. Az esemény célja a megfelelő kézmosásra, kézfertőtlenítésre való figyelemfelhívás volt, elsősorban az egészségügyben dolgozók számára.
Több gyulai óvoda is csatlakozott a Biotrans Kft. CseppetSem! elnevezésű programjához – jelentette be Kónya István alpolgármester és Makráné Gombkötő Zita, Gyula Város Egyesített Óvodájának intézményvezetője csütörtökön.
Az anyák napja és a ballagás olyan alkalom, amelyet szinte mindenki virággal köszönt. A virágárusoknak is kiemelkedő napok ezek, ilyenkor a vágott virágokkal, a csokrokkal és a cserepes kreációkkal fejezik ki legtöbben az ünnepelt iránt érzett szeretetüket. E két jeles nap alkalmából virágosokat kérdeztünk arról, hogy mekkora forgalomra számítanak, milyen virágokat visznek a vásárlók leginkább.
Közel hároméves kihagyás után, május 25-én, csütörtök 9 órakor ismét megrendezik a Sérült Fiatalok Megyei Találkozóját, amely már a hatodik lesz. A program helyszínét ezúttal is a gyulai Prohászka Zsolt Városi Sportcsarnok biztosítja.
Helyszín: Erkel Ferenc Művelődési Központ
Gyula Béke sgrt. 35.
A Magyar Írószövetség Debüt-díját elnyert fiatal költő, Gál János rendhagyó irodalomórája középiskolásoknak Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulója alkalmából május 18-án 13 órakor Gyulán, az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Tovább olvasom
Április 29-e és május 1-je között rendezte meg a Magyar Erőemelő Szövetség a Raw Erőemelő Magyar Bajnokságot Cegléden, amelyen férfi- női, ifjúsági, junior, open és masters kategóriákban indulhattak a versenyzők. A rendezvényen szép Békés vármegyei sikerek születtek, hiszen több arany és bronzéremmel tértek haza a sportolók.
A hétvégén rendezik meg a Champions Trophy U9 nemzetközi utánpótlás labdarúgó tornát Gyulán. A szombati napon lezárultak a csoportküzdelmek. A házigazda gyulaiak mellett a torna győztese kijut a júniusi ausztriai döntőre.
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Fuss a sérült gyermekekért! jótékonysági futóversenyt Gyulán. A szervezők a sportrendezvényen befolyt összegből az Esély Pedagógiai Központ gyulai tagintézményét támogatják.