Győzelem a rangadón

2016. január 13. 17:27 | behir.hu

A bajnoki címvédő magabiztos sikert aratott a tavalyi ezüstérmes Vasas otthonában. A csabai lányok végig koncentráltabban és jobban játszottak, így végül 3-0-ra diadalmaskodtak az alapszakasz rangadóján.

A mérkőzést a csabaiak kezdték határozottabban, majd Szombathelyi Szandra sérülése után Villám Lilla érkezett a pályára. A bajnok határozottan lépett pályára a nagy rivális otthonában, míg a piros-kékek nem találták a ritmust. A Csaba végigvitte előnyét a nyitó szettben, és 25-18-ra hozta ezt a felvonást. A második játszma kezdetén Sasa Nedeljkovic gárdája uralta a játékot, az első technikai szünetben 8-4-re a csabaiak vezettek. Az angyalföldiek ezután ébredeztek, 15-13-as hazai vezetésnél már a csabaiak kértek időt. Ekkor jött az újabb fordulat, többet hibáztak a hazaiak, Szakmáry Gréta több kiváló megoldással jelentkezett, majd a második szettlabdát értékesítve már 2-0-ra vezetett a BRSE.

A harmadik játékrész elején beragadt a Csaba, 5-1-re meglógott a Vasas, majd a technikai szünetben 8-6 volt az állás. A csabaiak 11-11-nél egyenlítettek, majd az újabb technikainál már 16-12 volt a címvédő javára. Ezután már a hazaiak sem hittek a sikerben, a csabaiak magabiztos teljesítményt nyújtottak. Végül az első meccslabdát értékesítve 3-0-ra nyert a BRSE és nagy lépést tett az alapszakasz megnyerése felé.

Az egyik legnagyobb rivális legyőzése ellenére nem lassít a csabai klub, hiszen próbajátékra érkezett a 193 centiméter magas Kierra Holst. Az ütő poszton bevethető amerikai sportolót a következő napokban teszteli majd a szakmai stáb.

Kovács Dávid

FEL