Gyermekvédelmi szakmai konferenciát rendeztek Békéscsabán

2017. május 23. 16:07 | Busi Ottó

 

Gyermekvédelmi szakmai konferenciát rendeztek Békéscsabán, amelynek célja a békés megyei gyermekvédelmi partnerség kialakítása volt. A résztvevők több szakmai előadást is meghallgattak, illetve megismerték a megyei gyermekvédelmi partnerségi protokollt is.

A konferencián részt vett a miniszterelnökség, hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára is. Dr. Belányi Márta többek közt a gyermekvédelmi munkákra is kiható változtatásokról, a járási hivatalok átalakításáról és a járások megerősítéséről beszélt. Az államtitkár elmondta: többféle eljárás szerint működnek a különböző hatósági feladtok. Vannak olyan területek, amelyeket minden járás általános hatáskörben, általános illetékességgel az adott járásban lát el, és vannak olyan területek, amelyeket egy járási hivatal több járásra kiterjedő illetékességgel végez. A legkomolyabb feladatokat pedig a megyeszékhelyen működő járási hivatalok kapták mivel ott a hatáskörök 75%-a kerül ellátásra.

Dr. Takács Árpád a megyei kormányhivatal főigazgatója azt a hiánypótló szakmai anyagot emelte ki, amely a gyermekvédő szervezetek számára nyújt hathatós segítséget. Elmondása alapján ez az anyag többek közt a védőnői szolgálat, a családsegítő központ, a háziorvos, illetve a közintézmények, mint például a kormányhivatal, a gyámhatóság vagy akár a rendőrség és az ügyészség munkájára is kiterjed. Egy olyan feladatmegosztást rögzít ami a mindennapok gyakorlatában kell, hogy megvalósuljon. Tehát a jelzés vételétől a gyermek kiemeléséig és védelembe helyezéséig pontosan meghatározza, hogy mi a rendőrség feladata, hogyan történik a védelembe vétel és a gyámhatóság milyen eljárásrendben hogyan, milyen eszközökkel látja el ezt a feladatot. Illetve az ügyészség és a bíróság szerepét is meghatározza. A főigazgató hozzátette: megyénkben évente több mint 7 ezer döntés születik gyámhatósági ügyekben. A gyermekek érdekében pedig több száz olyan döntésre kerül sor, amely a fiatalok nevelését, védelmét is érinti.

A konferencia résztvevői többek közt a gyermekvédelem rendszerét érintő ágazatpolitikai intézkedésekről, az idei jogszabály-módosításokról, a kiskorú gyermekek jogainak érvényre juttatásáról a sérelmükre elkövetett bűncselekmények alapján indult büntetőeljárásban, és a rendőrség, valamint a gyámhatóság kiskorú gyermekek súlyos veszélyeztetettsége, bántalmazása esetén történő közös és hatékony fellépéséről szerezhettek ismereteket a szakmai előadóktól. A konferencia végén pedig a megyei gyermekvédelmi protokollról kaphattak információkat a megjelentek.

 

A hírről készült videó anyagunk:

További programok »

FEL