Gyerekek rajzolták le az „Egészséges várost”

2016. december 13. 13:35 | Kugyelka-Zámbori Eszter

„Egészséges város” – ezzel a címmel hirdetett rajzpályázatot a békéscsabai önkormányzat és az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége. Több, mint 300 alkotás érkezett a megmérettetésre, melynek eredményhirdetését a Békés Megyei Könyvtárban rendezték.

Nem csak a helyi oktatási és művészeti intézményekből küldtek rajzokat a versenyre, hanem Budapestről, Debrecenből és Hajdúszoboszlóról is. Dúró Emma Berettyóújfaluból érkezett a békéscsabai díjátadóra. Kategóriája második helyezését érte el. Az berettyóújfalui lány, azért lovakat festett képére, mert azok a kedvenc állatai. Az egészséges életmódot, pedig azzal ábrázolta, hogy nem rajzolt a házak kéményébe füstöt.

A pályázatot óvodásoknak, illetve általános iskolák alsó és felső tagozatos diákjainak hirdették meg. Mivel sokan neveztek, további kategóriákban is hirdettek eredményt. Ezek közül az egyiket Török-Nagy Virág horgászatot ábrázoló kép nyerte meg. A 8 éves kislány azért ezt a témát választotta, mert a hal sütve egészséges és finom, és horgászás közben jó a szabadban lenni nyáron.

A rajzversenyt a békéscsabai önkormányzat és az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetsége közösen hirdette meg a Békéscsabai Egészségnapok keretében.

–Szeretnék szeretteink körében sok-sok élménnyel teli életet élni, sok-sok éven át és az is egyre inkább tudatosodik, hogy ezért mi magunk tehetünk talán a legtöbbet. Pontosan akkor, hogyha egészségesen, sok-sok mozgással élünk. Ennek a tudatos életszemléletnek a kialakítását már el kell kezdjük fiatal korban. Pontosan ezt a célt szolgálta ez a városi rajzverseny, amely az egészséges városról szólt. – mondta el Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere.

A többek között művészekből és művésztanárokból álló szakértő zsűri értékelte a beérkezett rajzokat.

–Békéscsaba ugye a kultúrának is egy városa és ez jól illeszkedik bele ez a program. És tudjuk, hogy hátha ezekből a gyerekekből pont most lesz elindítva egy művészi pálya, ha kap majd díjat, érzi, hogy sikere van. És majd esetleg közülük majd egy kiváló művész is kikerülhet, de ha nem, akkor is egy egészséges gondolkodású felnőtt válhat belőle. – emelte ki a zsűri elnökeként dr. Kerekes Attila, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke.

A művészeti pályázat meghirdetésével az volt a célja a szervezőknek, hogy minél több gyermek gondolkodjon el az egészséges életmódról, és a kreativitásukat használva mutassák be elképzeléseiket.

FEL