Gyakorlat a békésszentandrási duzzasztónál

2016. október 5. 07:46 | Varga Diána

Gyakorlatot tartott a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóságnál működő regionális Védelmi Osztag Békésszentandrás mellett. Legalább két évente tartanak ilyen gyakorlatot, amely kitalált helyzetre alapoz. A védelmi osztag árvíz- és belvízvédekezés, jégvédelmi tevékenység, valamint vízminőségi kárelhárítás esetén speciális műszaki feladatok ellátását végzi. A gyakorlat lényege, hogy az osztag állományát képezzék, éberségüket pedig szinten tartsák. 

A szimuláció szerint az elmúlt napokban lehullott 204 mm csapadék hatására megindult az áradás, ezért III. fokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el a Körösök vízrendszerében. Mindeközben a Békésszentandrási duzzasztó karbantartási munkái miatt, a jobb oldali nyílásba elhelyezett ideiglenes elzárások áramlásmódosító és visszaduzzasztó hatására veszélybe került a duzzasztó és a mederoldalak, valamint a kapcsolódó kisvízerőmű. Hogy megóvják az épületet, azonnal el kellett bontani az ideiglenes műveket, ezért a helyszínre vezényelték a védelmi osztagot.

A gyakorlattal egybekötve az osztag munkatársai azt a feladatot is elvégezték, amit már korábban bekalkuláltak, normál fenntartási munkaként. A munkálatokba búvárokat és két nagy darut is bevontak, a gyakorlaton az osztag mintegy 40 tagja vett részt.

Bak Sándor, a Körös-Vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója kérdésünkre elmondta: a gyakorlat célja, hogy az éberséget és a védelmi osztag hadrafoghatóságát szinten tartsák, hiszen nem csak az igazgatóság területén lehet rájuk szükség, az ország bármely területéről kaphatnak a speciális ismeretekkel rendelkező szakemberek riasztást. Az igazgató hozzátette: a korábbi évek gyakorlatainak tapasztalatab az, hogy jóval az előírt szintidőkön belül képes az osztag felállni, reagálni és megoldani a helyzetet.

A békésszentandrási duzzasztó és hajózsilip 1936 és 1942 között épült.  A duzzasztónak két darab, egyenként 7 méteres „kapuja” van, ezek végzik a duzzasztást. Idén a jobb oldali ideiglenes elzárást bontják, jövőre a bal oldali kerül sorra. Habár a munkálatokat kedden kezdték, legalább másfél, két héten át zajlik majd a bontás a duzzasztónál.

FEL