Gregor László egyéni csúcsot futott ezerötszázon

2016. július 25. 05:16 | Mikóczy Erika

A hagyományoknak megfelelően, idén is a férfi 1500 méteres szám volt a budapesti 32. Honvéd Kupa nemzetközi verseny csúcspontja - írja a beol.

Jó mezőny készült arra, hogy az ezen a versenyen évek óta „bevehetetlen” eredmény, azaz a névadó Iharos Sándor 1955-ben, Helsinkiben futott 3:40,8 perces világcsúcsán belüli idő megszülessen. Idén ez megtörtént, Kovács Benjámin, az UTE Eb-t is megjárt, még utánpótlás korú atlétája 3:40,34 perces idővel nyerte a távot a Békéscsabai AC kiválósága, Gregor László előtt.

Ebben az esztendőben egy másik nagy magyar futóra is emlékeztek az 1500 méter kapcsán, Rózsavölgyi István előtt is tisztelegtek a rajthoz állók. A pénzdíjjal is elismert győztes mögött egyéni csúccsal ért célba a Tóth Sándor mesteredző által edzett Gregor László 3:43,21 perces időeredménnyel, aki az UTÉ-s Vindics Balázst (3:45,57) előzte meg.

Ugyanezen a távon, de már a nőknél a békéscsabaiak minap Mariborban az U23-as magyar válogatottban is bemutatkozó juniorja, Novák Natália remekelt, aki bár lemaradt a dobogóról, így is szépen helytállt a hosszabbik távján.

Több gyalogló olimpikon is rajthoz állt 5000 méteren. A Helebrandt Máté (19:35,82) és Récsei Rita (23:30,46) vezette mezőnyökben még Venyercsán Bence, Srp Miklós és a Békéscsabai AC fiatalja, Kovács Barbara képviselte az ötkarikás viadalra augusztus elején elutazókat, utóbbi a 2. helyen ért célba.

A Békéscsabai AC eredményei. Férfi. 100 m, C-döntő: 1. Agbaria Toma 11,17. 1500 m, Iharos Sándor és Rózsavölgyi István-emlékverseny: 2. Gregor László 3:43,21. Női. 1500 m: 4. Novák Natália 4:33,14. 5000 m-es gyaloglás: 2. Kovács Barbara 23:43,21, 9. Szabó Réka 28:36,25.

A Békési Diák AC eredménye. Leány ifjúsági. Gerelyhajítás: 3. Szilágyi Petra 41,57 m.

Forrás: beol.hu

FEL