Gazdaság

2021. június 14.

Nehéz helyzetben az ágazat, mintegy 20 százalékkal nőhet a tojás ára

Aggasztó helyzetbe került a magyar tojáságazat. 2020 óta gyakorlatilag nem drágult a tojás átvételi ára, miközben a takarmányárak hónapok óta folyamatosan egyre emelkedtek. A Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége szerint a takarmányok minimum 30 százalékkal drágultak az egy évvel ezelőttiekhez képest, míg a tojás ára 1%-kal se nőtt. A Tojásszövetség mezőgazdasági titkára szerint nagy az elkeseredettség az ágazatban, amit csak egy masszívabb áremeléssel lehetne megmenteni.
2021. június 14. 07:21 | behir.hu
Tovább olvasom
2021. június 13.

Őrületes árak – ennyibe kerül most a magyar cseresznye és szamóca

Késéssel, de megjelentek a hazai korai cseresznyefajták a Budapesti Nagybani Piac kínálatban, amelyeket kilogrammonként 1100–1400 forintos leggyakoribb áron értékesítettek. A gyümölcs tavalyi ára a 22. héten kilogrammonként 800–1000 forint között mozgott, jól látszik, hogy idén jóval drágábban árulják. A hazai szamóca termelői ára a 14–22. hetek átlagában 10 százalékkal emelkedett (2467 forint/kilogramm) az elmúlt év azonos időszakának átlagárához képest.
2021. június 13. 10:03 | behir.hu
Tovább olvasom
2021. június 12.

Rábaközi szakmai kiránduláson járt a Békéscsabai Népi Díszítőművész Szakkör

Június első hétvégéjén a 2020. évi munkájáért Stark Emlékérmet kapott Békéscsabai Népi Díszítőművész Szakkör vezetője, Baráth Éva tanulmányúton járt csapatával. A szakkör 11 tagja a Csabagyöngye Kulturális Központ Csoóri Sándor Alap által támogatott pályázata segítségével a Rábaköz motívumkincsével ismerkedhetett meg.
2021. június 12. 17:38 | behir.hu
Tovább olvasom
2021. június 11.

Újabb gazdaságfejlesztő program a Csabagyöngye szőlőültetvényen

Pénteken délután a Csabagyöngye szőlőültetvényen, a Hagyományőrzés a kertekben, gyümölcsösökben 2. című rendezvényen elmondták, hogy fontos a kertészet, az agrárkultúra fejlesztése és szélesebb körben való ismertetése. A szőlő és borkultúrával kapcsolatos hagyományokról, aktuális fagondozási technikákról, kártevőkről és növénybetegségekről hallhattak előadásokat a jelenlévők.
2021. június 11. 18:25 | Csiffáry Zsuzsanna
Tovább olvasom
2021. június 10.

Rengeteg diákmunka lesz idén nyáron

A koronavírus miatt komoly recessziót élt meg a diákok foglalkoztatása 2020-ban, a nyári szünetben. A tanulóviszonnyal rendelkezők foglalkoztatása az idei évben várhatóan felpörög majd annak köszönhetően, hogy sokan ismét diákokkal pótolják a nyári szabadságukat töltő munkavállalókat
2021. június 10. 13:13 | Sipos Gábor
Tovább olvasom

Levendulák között tartják idén az öko-tábort!

A tábor az ismeretterjesztésen túl a természet megszerettetésének is a legjobb színtere. Általa a gyerekek megtanulják tisztelni és csodálni az őket körülvevő természetet. A táborban a foglalkozások szervezési formája egyéni, illetve csoportokban is történhet, az arra alkalmas témák esetében- fogalmazott dr. Duray Balázs a Zöld 14 Egyesület elnöke, aki elmondta, hogy az öko-tábor helyszíne a csabai levendulás kert lesz, amit több programelem színesít.
2021. június 10. 06:13 | Csiffáry Zsuzsanna
Tovább olvasom
2021. június 9.

2600 milliárd forint áll a kisebb vállalatok rendelkezésére az újraindításra

A mikro-, kis- és közepes vállalkozások járvány utáni újraindulásához 587 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre, amihez még hozzájön 2000 milliárd forintnyi államilag támogatott kedvezményes hitel és tőkekonstrukció - mondta György László, az Innovációs és Technológiai (ITM) minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerdán, Budapesten.
2021. június 9. 18:19 | behir.hu
Tovább olvasom

Orbán: A 200 ezer forintos minimálbér a cél

Az ország újraindulásához el kell kerülni a poszt-covid szindrómákat a gazdaságban is, nemcsak az egészségügyben. Ennek egyik megoldása a teljes foglalkoztatottság, a hitelmoratórium meghosszabbítása – fogalmazott a miniszterelnök egy szerdai gazdasági konferencián.
2021. június 9. 13:50 | behir.hu
Tovább olvasom
2021. június 8.

Évtizedek óta nem látott barackhiány lehet idén

A medFEL május 25-én tartott webinárján ismertették az európai őszibarack és nektarin termésbecslést, mely a négy vezető termelő tagállam: Franciaország, Görögország, Spanyolország és Olaszország adatain alapul. A jelek szerint a 2021. évi szezon termése az ültetvényekben rejlő potenciáltól, valamint az előző évek mennyiségeitől is lényegesen kevesebb lesz, ezért biztos, hogy piaci hiányhelyzetre kell felkészülnie Európának, annak minden hatásával együtt.
2021. június 8. 12:45 | behir.hu
Tovább olvasom
FEL