Garázdaság Gyulán, elfogás Békéscsabán

2018. január 13. 10:45 | behir.hu

Békés megyében január 12-én személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről nem érkezett bejelentés a rendőrségre.

Garázdaság miatt intézkedtek a rendőrök január 12-én, Kétegyházán. Egy benzinkútnál, 8 óra körül egy férfi és a fia korábbi nézeteltérés miatt összeszólalkoztak négy ismerősükkel. A szóváltás után beültek az autójukba, a fiatalabbik férfi vezetett. Úgy indult el, hogy a kocsit a négy férfi felé kormányozta. Ezután megállt az autóval, csákányt, ásót vettek elő és azokkal fenyegetőztek. A történtek közben senki nem sérült meg. A Gyulai Rendőrkapitányság az apát és fiát garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette. A fiatalabb férfi ellen közúti veszélyeztetés gyanúja miatt is indult büntetőeljárás. A rendőrség vizsgálja, hogy a jelenlévők közül kinek milyen szerepe volt a konfliktusban.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrjárőrei 2018. január 13-án éjjel, Békéscsabán elfogtak egy kétegyházi férfit, aki ellen a Gyulai Törvényszék Büntetés-végrehajtási Csoportja adott ki elfogatóparancsot. A 30 éves kétegyházi Sz. Péter a kijelölt időpontban nem kezdte meg a rá jogerősen kiszabott szabadságvesztése letöltését. A rendőrök Gyulára, a Békés Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.

 

Forrás: police.hu

További programok »

FEL