Gajda Róbert: Folynak az újabb állami rezsicsökkentés előkészületei

2016. július 30. 08:10 | Mikóczy Erika

Elkezdődött az újabb állami rezsicsökkentés előkészítése, amelynek első elemeként a kormányzat kikéri a polgárok és a gazdasági szereplők véleményét a kérdésben — tájékoztatott Gajda Róbert, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. Az érdeklődők három témakörben; a bürokratikus, az állampolgári és vállalkozói terhek csökkentéséről fejthetik ki álláspontjukat. Az ehhez szükséges kérdőívek megtalálhatók a kormányhivatalok és a járási hivatalok ügyfélszolgálatain, illetve a kormány internetes felületén is elérhetők. A dokumentumokat augusztus 19-ig tölthetik ki.

A kormánymegbízott kiemelte, az állami rezsicsökkentés legfőbb célja, hogy enyhítsék az állampolgárok és a vállalkozások széles körét terhelő fizetési kötelezettségeket és egyszerűsítsék, illetve ezzel párhuzamosan hatékonyabbá tegyék a közigazgatási eljárásokat.

A már említett papíralapú, illetve elektronikus kérdőíven a polgárok és a vállalkozások szavazhatnak arról, hogy mely eljárások egyszerűsítését, illetve mely eljárási díjak megszüntetését, valamint csökkentését javasolják.

Gajda Róbert emlékeztetett arra, hogy az állami rezsicsökkentés megvalósításának alapját korábban is a lakossági konzultáció, a polgárokkal való egyeztetés képezte.

2015-ben az állampolgárok hazánkban közel 400 ezer, ebből Békés megyében 19 ezer kérdőívet töltöttek ki. Az állami rezsicsökkentés megvalósítására irányuló jogszabály-módosítás eredményeként több mint 20 hatósági eljárás díját szüntették meg, amely az állampolgárok és vállalkozások számára 10 milliárd forint megtakarítást eredményez 2016-ban.

Az idei első félévben közel már másfél millió okmányt, például személyi igazolványt, diákigazolványt vettek át díjmentesen, illetve kedvezményesen, mely közel 3,5 milliárd forint megtakarítást jelentett az állampolgároknak.

Az egyéb díjmentessé tett eljárásokban, több mint 500 ezer ügy indult, melyekben több mint 3 milliárd forint megfizetése alól mentesültek az ügyfelek. Ennek része a már díjmentes felsőoktatási felvételi eljárás, amely önmagában 1 milliárd forint megtakarítást eredményezett a diákok számára.

A kormány tovább folytatja az állami rezsicsökkentést, ezért is indított konzultációt a kérdésről. Az elektronikus kérdőívek elérhetők a http://allamirezsicsokkentes.kormanyhivatal.hu/ oldalon.

Az állami rezsicsökkentés keretében egyszerűsödhetnek például: rehabilitációs ügyek, nyugdíjbiztosítási eljárás, ingatlan-nyilvántartási eljárás, adóigazgatás.

Eltűnhetnek, csökkenhetnek a díjak például vállalkozásoknál a cégeljárás, a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági eljárások, az egyéni vállalkozók nyilvántartásából történő hatósági bizonyítvány kiállítása, a kereskedelmi tevékenység bejelentése, adatváltozás esetében.

Magánszemélyeknél az ingatlan-nyilvántartási eljárások, a gépjárművek üzemeltetésével kapcsolatos eljárások, az anyakönyvi kivonat kiállítása és a CSOK igényléséhez szükséges hatósági bizonyítvány esetében.

 

FEL