Füstbe ment terv

2016. január 6. 17:29 | behir.hu

Papírégetéssel tiltakoztak a Jobbik képviselői a Békés Megyei Önkormányzat épülete előtt! 

A rendhagyó sajtótájékoztatón elégették a térség területfejlesztési koncepciójának egy példányát, ezzel is tiltakozva az ellen, hogy a tervezetet teljes mértékben ellehetetlenítik az állami földek kétes hátterű privatizációi, és így nem lesz több belőle, mint egy "füstbe ment terv". Samu Tamás Gergő, a párt megyei frakcióvezetője hangsúlyozta, a megye egyik kiemelkedő ágazata a mezőgazdaság, ebben a térségben erre kellene építkezni. A képviselő hozzátette, azzal, hogy a kormány Fidesz közeli földesuraknak próbálja átjátszani az állami földeket, a tervezet megbukni látszik.

- Az állami földek jelentős szerepet játszottak  a koncepció kidolgozásában, ezért úgy állapítottuk meg, hogy egy "füstbe ment terv" ez a koncepció. Az egyik legfontosabb pillérjét ütötték ki kormányzati szinten, amit itt rengeteg szakember és a megyei közgyűlés mellett dolgozó hivatalnok dolgozott ki. Ennek most a lényegét tették tönkre, ezért próbáltuk felhívni a figyelmet arra, hogy ez a választók átverése - fogalmazott Samu Tamás Gergő.

Kovács Dávid

FEL